Szalayék 2019-ben ott lesznek az utolsó dél-amerikai Dakar-ralin
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - Szalay Balázs és navigátora, Bunkoczi László is elindul a valószínűleg utolsó dél-amerikai Dakar-ralin, amelyet 2019. január 6. és 17. között rendeznek meg Peruban.
A terepraliversenyző ezt azon a csütörtök esti rendezvényen
jelentette be, amelyet az Opel Magyarország és az Opel Dakar Team 15
éves együttműködésének ünneplése alkalmából tartottak.
Szalay Balázs felidézte: először 1996-ban kereste meg a céget
azzal a céllal, hogy támogassa versenyzését, de az együttműködés
csak 2004-től kezdődött meg közöttük. Kapcsolatukat végig
kiegyensúlyozottnak nevezte, ahogy fogalmazott, még a 2008-2009-es
nehéz éveket is átvészelték. Hozzátette: éppen 2004-től kíséri
navigátorként Bunkoczi László, aki szerencsét hozott neki, hiszen
2018 kivételével mindig befutottak a Dakar céljába.
Bakai Gergely, az Opel Magyarország vezérigazgatója is
megemlékezett az elmúlt közös másfél évtizedről, majd hozzátettem,
hogy további közös terveik vannak Szalayékkal.
Németh Ottó csapatfőnök azt hangsúlyozta, hogy az Opel Dakar
Team versenyzői 36 országban fordultak meg, miközben kivívták a
nemzetközi versenytársak tiszteletét.