Fölszállott a páva - Ma van a tehetségkutató első elődöntője
Budapest, 2018. november 9., péntek (MTI) - Ma tekinthetik meg a nézők a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első elődöntőjét 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a
Hagyományok Háza idén a Fölszállott a páva különleges évadával, A
Döntők Döntőjével várja a nézőket. A népzenei és néptáncos
tehetségkutatóban az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.
Az első elődöntőben táncegyüttes kategóriában a budapesti
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, az erdélyi Bekecs Néptáncegyüttes
és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, míg az énekes szólisták között a
budapesti Bodó Tímea Emese, az egri Fekete Borbála, valamint a
zentai Sőregi Anna és Komáromi Kristóf lép színpadra. A szóló és
párostánc kategória képviseletében a nagyecsedi és dombrádi páros,
Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a jászberényi Balogh Károly és a
békési Okányi Mihály, a hangszeres szólisták és zenekarok
kategóriájában pedig a felvidéki Pósfa Zenekar, a bajai Danubia
Tamburazenekar és a mezővári Kovács Dániel mutatkozik be.
Ebben az évben újdonság, hogy most a közönség szavazatain múlik,
mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig
megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a
06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámra. Emellett a MediaKlikkPlusz
applikáción keresztül is lehet szavazni.
A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők
kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók. A nézők
szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két
fellépőnek adhat szabadkártyát, így a tizenkét induló közül hat
folytathatja a versenyzést a középdöntőben.
A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet
művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes,
Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza
tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a
Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán
Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
művészeti vezetője értékeli a produkciókat.
A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.