A kárpátaljai magyarok hatósági zaklatásának azonnali beszüntetését kéri a KMKSZ és az UMDSZ Ukrajna vezetőitől
Ungvár, 2018. december 19., szerda (MTI) - Beadványban kéri a kárpátaljai magyar tisztségviselők, közéleti szereplők és vállalkozók ukrán hatóságok által hónapok óta tartó zaklatásának azonnali beszüntetését Ukrajna elnökétől, miniszterelnökétől és a parlament emberi jogi biztosától a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
A Petro Porosenko államfőnek, Volodimir Hrojszman kormányfőnek
és Ljudmila Deniszova emberi jogi biztosnak címzett, az MTI-hez
szerdán szintén eljuttatott beadványában a két magyar szervezet
emlékeztet arra, hogy aktivistáik és tagjaik, köztük helyi
önkormányzatok képviselői, valamint a magyarországi gazdasági
támogatásban részesülő vállalkozók rendszeresen jelzik, hogy az
ukrán államhatalmi szervek jogszerűtlenül járnak el velük szemben.
A dokumentum a többi között felrója, hogy az államhatár
átlépésekor az említetteket és szövetségi tagokat az ukrán határőrök
és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai hosszú ideig -
egyes esetekben 6-8 órán át - feltartják, poggyászaikat, járműveiket
kiterjedt vizsgálatnak, őket személyi motozásnak, valamint
kihallgatásszerű kikérdezésnek vetik alá, amelynek során a hatósági
emberek a mozgásukban akadályozott állampolgárok személyes adataira,
gazdasági, politikai és közéleti tevékenységére vonatkozó
információkat igyekeznek megtudni.
Az intézkedéseket a hatóságok munkatársai a feltartóztatott
emberek kérésére sem dokumentálják, az eljáró tisztségviselők nem
mutatkoznak be, nem mutatják fel szolgálati igazolványukat -
állapítja meg a beadvány, hozzátéve, hogy az érintetteknek a
megkülönböztetett eljárás okaira vonatkozó kérdésére az illetékesek
rendszerint azt válaszolják, hogy az intézkedés velük szemben
vezetői utasításra történik, mert a nevük szerepel egy bizonyos
listán. "Feltűnő, hogy a jelzett cselekményeket azokkal szemben
alkalmazzák, akiknek a személyes adatai a Mirotvorec (Béketeremtő)
információs forrás internetes adatbázisában szerepelnek, ami alapján
joggal feltételezhető, hogy Ukrajna államhatalmi szerveinek közük
van ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalához" - mutatnak rá
beadványt jegyzők. A magyar szervezetek úgy vélik, az ukrán
határőrség és SZBU munkatársai túllépik hivatali hatáskörüket, mert
törvénytelenül korlátozzák Ukrajna állampolgárainak jogait és
szabadságjogait, megsértik a személyes adataik titkosságához, szabad
mozgáshoz fűződő jogait.
Tekintettel arra, hogy az említett cselekmények zömmel magyar
nemzetiségű ukrán állampolgárok ellen irányulnak, joggal
feltételezhető, hogy azok a nemzetiségi türelmetlenség,
intolerancia, megfélemlítés, valamint a nemzetiségi megkülönböztetés
megnyilvánulásai - olvasható a beadványban. "Szerintünk az
említett államhatalmi szervek magatartása és az utóbbi időben
történt olyan provokációk mint a KMKSZ székházának felgyújtási
kísérlete, majd felrobbantása, óriásplakátok közterületi
kihelyezése, amelyeken szeparatizmussal vádolják a magyar
szervezetek vezetőit, valamint az SZBU által az Egán Ede Kárpátaljai
Gazdaságfejlesztési Központ programjainak keretében támogatáshoz
jutott vállalkozók ellen terrorizmus vagy szeparatizmus
finanszírozása miatt indított - véleményünk szerint mesterségesen
kreált - bűnügyben folyó, tömeges jellegű kihallgatások formáját
öltő nyomozati cselekmények valós veszélyt jelentenek, mert
megbonthatják a Kárpátaljára hagyományosan jellemző nemzetiségi
békét és toleranciát, a magyar közösséghez tartozó személyek
jogainak tömeges megsértéséhez vezetnek, és fokozzák a közösségen
belül a kivándorlás szándékát" - mutatnak rá a magyar szervezetek.
A vázoltak tükrében a KMKSZ és az UMDSZ azt kéri az ukrán
közjogi méltóságoktól, hogy megfelelő intézkedésekkel azonnal
szüntessék meg a jogellenes cselekményeket, derítsék fel azok okait,
és vonják felelősségre a végrehajtásukban vétkeseket.