Olasz költségvetés - Egyelőre nem indul túlzottdeficit-eljárás Olaszország ellen
Brüsszel, 2018. december 19., szerda (MTI) - Nem indít túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen az Európai Bizottság, amennyiben a római parlament az év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet - jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
Guiseppe Conte olasz miniszterelnök a múlt héten arról számolt
be, hogy kormánya kész a bruttó hazai termék (GDP) 2,04 százalékára
csökkenteni a jövő évi hiánycélt az eredetileg kitűzött 2,4
százalékról. Nem részletezte, hogy pontosan miként szorítanák le a
deficitet, csak annyit mondott, hogy a tervezettnél több állami
tulajdont fognak privatizálni és a gazdasági bővülés is magasabb
lesz a vártnál.
Korábban arról lehetett olvasni, hogy az Európai Bizottság
szerdán fog javaslatot tenni a végső esetben pénzügyi szankciókkal
is fenyegető eljárás megindítására, a jelek szerint azonban végül
elfogadta a testület a római ajánlatot.
"Az elmúlt hetek intenzív tárgyalásai nyomán sikerült megoldásra
jutnunk 2019-re vonatkozóan" - közölte Valdis Dombrovskis, a
bizottság euróért felelős alelnöke.
"Ez a megoldás nem ideális, de lehetővé teszi a
túlzottdeficit-eljárás elkerülését" - húzta alá, hozzátéve, hogy
szorosan figyelemmel fogják követni a helyzetet.
Az Európai Bizottság októberben korábban példátlan módon
hivatalosan is elutasította a jövő évi olasz büdzsé tervezetét,
miután Róma a felszólítások ellenére sem volt hajlandó korrekcióra.
Az euróövezet államai támogatásukról biztosították Brüsszelt, ami
megnyitotta az utat a túlzottdeficit-eljárás megindítása előtt.
Ennek keretében ajánlásokat küldhetnének Olaszországnak, nem
teljesítés esetén pedig pénzügyi szankciókat is elfogadhatnának. A
büntetés összege elméletileg a GDP 0,2 százalékát, a 3,4 milliárd
eurót is elérhetné.
Az alapvető probléma, hogy az új populista olasz kabinet az
elődjénél lényegesen magasabb hiánycélokat tűzött ki a következő
három évre, s ráadásul véget kívánna vetni a kiadások leszorítását
célzó eddigi reformfolyamatoknak.
Olaszország államadóssága 2300 milliárd euró, a GDP 131
százaléka, ami a második legmagasabb arány az EU-ban, több mint
duplája a 60 százalékos uniós plafonnak.