GVH: több mint 100 milliós bírságot kell fizetniük a kartellező kútfúró cégeknek
Budapest, 2018. december 19., szerda (MTI) - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
A versenyhivatal a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-vel, az Aquazit
Szolgáltató Kft.-vel, a Drillingwater Kft.-vel és a Geo-Sivo
Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-vel szemben
folytatott eljárást.
A hatóság megállapította, hogy a négy cég felosztotta egymás
között egyes települések kútfúrással, felújítással és hasznosítással
kapcsolatos közbeszerzési tendereit. A cégek ennek érdekében
versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, illetve
előzetesen egyeztették ajánlati áraikat is, és megállapodtak a
nyertes személyéről.
Közölték: 3 érintett vállalkozás - a Vikuv, az Aquazit és a
Drillingwater - nem tagadta megállapodásuk létrejöttét, azonban arra
hivatkoztak, hogy az Aquazit és a Drillingwater a Vikuv tényleges
irányítása alatt álló vállalkozáscsoportba tartozóknak tekinthetők,
ezért együttműködésük nem ütközhet a gazdasági versenyt korlátozó
megállapodás tilalmába. A GVH nem fogadta el álláspontjukat a
felhozott érvek és bizonyítékok mérlegelése után, mert a
vállalkozások nem tudták bizonyítani, hogy a Vikuv rendezett jogi
keretek között tartós irányítást gyakorolt volna a másik két
vállalkozás felett. A hatóság döntése ezért egymástól független,
jogsértő módon összejátszó vállalkozásoknak tekintette a
megállapodás résztvevőit.
A fentieken túl a GVH megállapította: Kengyel község
közbeszerzésében a Vikuv a Geo-Sivo Kft.-vel megállapodva készített
pályázatot utóbbi nevében, hogy annak magasabb ajánlati árával a
saját nyerését biztosítsa, amellett, hogy a tendergyőzelme érdekében
a harmadik pályázó, az Aquazit is nyújtott be úgynevezett támogató,
azaz magasabb összegű ajánlatot.
A GVH hangsúlyozta: a közbeszerzéseken történő összejátszás
különösen súlyos jogsértés, bizonyos esetekben akár büntetőjogi
következményekkel is járhat. A hatóság minden érintett vállalkozásra
a versenytörvény szerint kiszabható maximális bírságot rótta ki.