Paksi bővítés - Együttműködési megállapodás négy megye közgyűlési elnökeivel
Siklós, 2018. december 19., szerda (MTI) - A paksi bővítés megvalósítását szolgáló, ötoldalú együttműködési megállapodást írt alá az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Baranya, Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megye közgyűlési elnökeivel szerdán a Baranya megyei Siklóson.
Süli János az aláírás alkalmával arról beszélt, hogy az
erőmű-beruházás számos fejlesztési lehetőséget kínál a térség
számára. Kiemelte: a mezőgazdasági termelők sokat profitálhatnak
abból, hogy a projekt megvalósítására mintegy tízezer ember érkezik
a térségbe. Őket a tervek szerint a beruházás 30 kilométeres
körzetében helyezik el, szállításukat - környezetvédelmi
szempontokat is figyelembe véve - 150-200 elektromos busszal
kívánják megoldani, amelyek a meglévő és a leendő blokkok
dolgozóinak szállításról is gondoskodnának - tette hozzá a miniszter.
A szerződéses konstrukciót felidézve azt mondta: a célkitűzés 40
százalékos hazai beszállítói arány elérése. Baranya megye
lehetőségeiről szólva a miniszter kitért a pécs-pogányi repülőtér
szerepének "újraértékelésére", illetve a turizmus területén a
harkányi gyógyfürdő adottságaira.
Madaras Zoltán (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke
arról beszélt, hogy a régió és a megye szempontjából is kiemelt
jelentőségű a projekt sikeres megvalósítása. Szavai szerint olyan, a
Dél-Dunántúlra kiterjedő befektetés-ösztönzésre van szükség, amely
nemcsak új cégek betelepítését, hanem a már meglévő vállalkozások
piacának bővítését, élénkítését is magába foglalja.
Az aláírt szándéknyilatkozat kiterjed a gazdaság, az oktatás, az
egészségügy, a kultúra, valamint a sport területére is - közölte
Madaras Zoltán, kiemelve a négy megye összehangolt cselekvésének
fontosságát.
A megállapodást Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP), a tolnai, Biró
Norbert (Fidesz-KDNP), a somogyi és Rideg László (Fidesz-KDNP), a
Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviseletében is ellátta
kézjegyével.