A virágok 50 millió évvel korábbról származnak egy kínai tanulmány szerint
Nancsing, 2018. december 19., szerda (MTI) - Több mint 174 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti jura időszak elejéről származó, megkövesedett virágos növényt azonosítottak kínai kutatók.
Az eLife portálon megjelent tanulmányukban emlékeztetettek arra,
hogy korábbi kutatások szerint a virágos zárvatermő növények
legkorábban 130 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Az
újonnan felfedezett, és Nanjinganthus dendrostylának elnevezett
virágos növény azonban mintegy 50 millió évvel korábbi lelet.
Ráadásul egy sor olyan jellemzője van, amely "váratlanul" érte a
tudósokat.
Fu Csiang, a Nancsingi Geológiai és Paleontológiai Intézet
professzora, a tanulmány vezető szerzője elmondta: korábban nem
voltak tisztában azzal, hogy hogyan jelentek meg a virágos növények,
úgy tűnt, mintha a semmiből tűntek volna elő a kréta időszakban.
Erre a rejtélyre csak a legkorábbi fosszilis leletek vizsgálata
adhatott választ - fűzte hozzá.
A kutatók 198 egyedi virág 264 példányát tanulmányozták,
amelyeket a Nancsing régióban található dél-hsziangsani alakzatban,
egy sziklacsoportban találtak. A sziklacsoport arról nevezetes, hogy
sok fosszilis maradványra bukkantak már ott az alsó jura korból.
A kutatók mikroszkópos vizsgálattal elemezték a fosszíliákat,
különböző szögekből és nagyítással magas felbontású képeket
készítettek a virágokról. A különböző fosszilis virágok alakjáról,
szerkezetéről így nyert részletes információkat arra használták,
hogy rekonstruálják, milyen lehetett a Nanjinganthus dendrostyla.
A zárvatermők legfontosabb ismertetőjegye, hogy a termőlevelek
zárt magházzá nőnek össze, és így védik a magkezdeményeket. A
tanulmány szerint a rekonstruált virágnak csésze formájú magháza
volt, és ebben ültek a magkezdemények. Ez fontos felfedezés, mivel
ez bizonyítja, hogy a felfedezett virág zárvatermő volt.
Észak-Kelet-Kínában korábban találtak már a középső, késői kréta
korból származó zárvatermőket, ám az új felfedezésnek annyi más
jellemzője van, hogy a kutatók szerint egy másik zárvatermő
nemzetségbe tartozik.
A tudósok most azt szeretnék megérteni, hogy a zárvatermők
monofiletikusok-e, ami azt jelentené, hogy a Nanjinganthus lehetett
egy közös ős, és innen terjedhettek szét vagy polifiletikusok, azaz
több ősre vezethetők vissza, és a Nanjinganthus egy evolúciós
zsákutcát jelent, amelynek nem sok köze van a későbbi fajokhoz.
"A zárvatermők eredete régóta sok botanikusnak okoz 'tudományos
fejfájást'. Felfedezésünkkel egy lépést tettünk előre a botanikában,
és jobban megérthetjük a zárvatermőket. Ez azért is fontos, mert ez
lehetővé teszi, hogy hatékonyabban használjuk és vigyázzunk bolygónk
növényi alapú forrásaira" - mondta Vang Hszin, a nancsingi intézet
professzora.