Advent - Család nélküli gyerekeknek tartottak karácsonyi ünnepséget Szegeden
Szeged, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Ezer, saját családját valamilyen okból nélkülözni kénytelen gyereknek és fiatalnak tartott karácsonyi ünnepséget a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az Ágota Alapítvány csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért
felelős államtitkár azt mondta, sokan vannak, akik nem próbálnak
csodát tenni, csak megteszik a magukét. Az Ágota Alapítványnál is
így van ez, ahogy egyre többen kapcsolódnak be munkájukba, úgy
tevékenységük mégis csodává áll össze: több ezer gyermek számára
biztosítanak mindig szerető közeget.
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány ősszel országos
figyelemfelhívó kampányt indított a nevelőszülői hivatás
bemutatására.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi
kapcsolatokért felelős államtitkára köszönetet mondott azoknak, akik
egész éven át segítik az Ágota közösségét.
Az ünnepségen minden gyermek névre szóló ajándékot kapott a
gyermekvédelmi szolgáltatótól és az alapítvány támogatóitól, mások
mellett azoktól, akik adományaikkal hozzájárultak a Nemzeti
Bűnmegelőzési Tanács csokigyűjtő kampányához.
Kothencz János, a gyermekvédelmi szolgáltató főigazgatója
elismeréseket adott át a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató
ezerkétszáz munkatársa közül annak a tíz szakembernek, akit a
gyerekek javaslatai alapján választottak ki.
Az esten a Szegedi Szimfonikus Zenekar adott koncertet.