Női röplabda Eb - A negyeddöntő az álma a magyarok szövetségi kapitányának
Budapest/Luxembourg, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - A negyeddöntőbe szeretne jutni a magyar női röplabda-válogatottal Jan De Brandt szövetségi kapitány a jövő évi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságon.
Az 59 éves belga edző az európai szövetség (CEV) honlapjának
arról beszélt, merni kell álmodni, az ő álma pedig az, hogy a magyar
csapat ott lesz a legjobb nyolc között a kontinenstornán.
"Ehhez kell néhány kiemelkedő mérkőzést játszanunk, és meg kell
szereznünk csoportunk második vagy harmadik helyét. Ez nem
lehetetlen, mert biztos vagyok abban, hogy a hazai pálya hatalmas
lökést fog adni a játékosoknak" - jelentette ki a tréner, aki 2014
és 2016 között is irányította a magyar csapatot, majd idén
márciusban nevezték ki újra az együttes élére.
A lehetséges Eb-ellenfelekkel kapcsolatban azt mondta, a
legerősebb válogatottak közül a világbajnok szerbekkel, a
vb-ezüstérmes olaszokkal vagy az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai
és világbajnoki negyedik hollandokkal szeretne megmérkőzni.
"Ha ezek közül valamelyik válogatott a csoportunkban lenne, a
magyar közönség élőben láthatná a világ legjobb csapatainak egyikét"
- mondta De Brandt. A belga röplabdázásnak hatalmas lökést adott a
2007-es Eb-rendezés - tette hozzá -, és reméli, a sportág
Magyarországon is tud majd profitálni az eseményből.
A szövetségi kapitány kitért arra, hogy a magyar bajnokság
színvonala jelentősen emelkedett az elmúlt években: példaként
említette, hogy a mostani idényben három magyar klubcsapat is
érdekelt valamely nemzetközi sorozat nyolcaddöntőjében.
A jövő évi felkészülésről azt mondta, a keret május elején kezdi
meg a közös munkát, és a május 25-én rajtoló Európa-liga Arany
divíziójában - ahol a horvátokkal, a franciákkal és az osztrákokkal
került egy csoportba a magyar válogatott - húsz játékosnak szeretne
lehetőséget adni. A közvetlen Eb-felkészülés júliusban kezdődik majd.
Az augusztus 23. és szeptember 8. között zajló kontinenstorna -
amelyet Budapesten kívül Pozsonyban, Ankarában és Lódzban rendeznek
- sorsolását január 23-án tartják Isztambulban.