Az Alba Fehérvár KC-nál tehetséges fiatalokra építenek a jövőben
Székesfehérvár, 2018. július 13., péntek (MTI) - Az Alba Fehérvár KC NB I-es női csapata a jövőben saját nevelésű, tehetséges, fiatal kézilabdázóira támaszkodva igyekszik sikereket elérni - hangsúlyozta a klub elnöke az egyesület pénteki szezonindító sajtótájékoztatóján.
Balássi Imre elmondta, az előző idény utolsó fordulóiban
elsősorban a fiatal játékosok kaptak szerepet, és nem vallottak
szégyent, sőt kifejezetten bravúros eredményeket is elértek. Úgy
döntöttek ezért, hogy ebbe az irányba indulnak, és gyakorlatilag
ugyanazzal a csapattal szerepelnek majd, amellyel befejezték a
szezont - tette hozzá.
Megjegyezte, hogy a sportban manapság uralkodó eredményhajszolás
és az ezzel párhuzamosan jelentkező túlzott költekezés helyett
stabilitásra és az utánpótlásnevelésre törekszenek.
Balássi Imre közölte, két új játékos érkezett a klubhoz: a kapus
Györkös Rebeka és a szélső Szarka Adrienn egyaránt Békéscsabáról
igazolt Fehérvárra. Megemlítette, hogy a csapat átlagéletkora a
külföldi játékosok nélkül csupán 22 év, a tapasztalatot és a rutint
pedig négy légiós - a francia Claudine Mendy, a brazil Alexandra
Priscilla Do Nascimento, az orosz Olga Gorsenyina és Jana
Zsilinszkajtye - képviseli majd az együttesben.
Deli Rita, a székesfehérváriak vezetőedzője nagyon nehéz
szezonra számít, de mint mondta, igyekeznek a középmezőnyben végezni.
A tréner elárulta, hogy hétfőtől egy hétig a mátraházi
edzőtáborban készülnek, majd Vácon vívják első felkészülési
meccsüket. Később Balatonbogláron játszanak az Ambros Martin által
dirigált orosz Rosztov Don csapatával. Augusztus első hétvégéjén a
szlovákiai Nagymihályon vesznek részt nemzetközi tornán, aztán
Dunaújvárosban is szerepelnek egy viadalon. A Győr elleni bajnoki
rajt előtt még az Érddel és a Dunaújvárossal is összecsapnak.
A NB I 2018/2019-es szezonja szeptember 2-án kezdődik.