Balaton-átevezés - Közel 1400 induló 671 hajóban
Budapest, 2018. július 14., szombat (MTI) - A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.
Az MKKSZ tájékoztatása alapján a átevezésen
Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon kellett megtenni a 10 kilométeres
távot bármilyen kézi hajtású vízi járművel.
"A fonyódiak korábban már megrendezték ezt az átevezést, amelyet
tavaly a szövetségünk is felkarolt, mert így szélesebb körben is fel
tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportok szépségére. Egy éve a
kedvezőtlen időjárás miatt augusztusban és szeptemberben is el
kellett halasztani az eseményt" - mondta még az esemény előtt
Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.
Ugyanazon a napon, gyönyörű szép időben rendezték meg a
Balaton-átevezést és az időjárás miatt többször elhalasztott
Balaton-átúszást, ezt kihasználva nagyon sokan mind a két módon
átszelték Magyarország legnagyobb tavát. Így tett Révész Máriusz
kormánybiztos is, aki előbb átúszta a Balatont, majd negyedmagával
átkenuzta.
De ott volt az indulók között - a teljesség igénye nélkül -
Vaskuti István olimpiai bajnok kenus, Storcz Botond olimpiai bajnok
kajakos, Csabai Edvin 17-szeres maratoni világbajnok kenus, Kiss
Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Bácskai János, Ferencváros
polgármestere és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is.
Az eseményre az előzetes nevezések alapján mintegy 250 hajót és
700 indulót vártak, ehelyett 671 hajó 1386 "versenyzője" vágott neki
a Balatonnak, és szelte át a tavat.
"Számunkra is meglepő, hogy milyen hatalmas volt az érdeklődés -
mondta Berényi Péter szervező. - Kimondottan egy családi
rendezvénynek szántuk, amelyen egy kihívás keretében bárki
megmérettethette magát, a Balaton közepén evezhetett, ezt azért nem
teheti meg mindenki a hétköznapokban ilyen biztonságos körülmények
között."
Kiemelte: hat mentőmotoros, két segédmotoros, 11 vitorlás
biztosította a versenyt a Balatonon, de a mentők is rendelkezésre
álltak a parton.
Minden célba érő résztvevő kapott egy lángost a parton, és
amellett, hogy a Balaton-átevezés családi, szabadidős esemény volt,
különböző kategóriákban győztest is hirdettek. Az abszolút bajnok a
Bagó Bálint, id. Lacsik Péter, ifj. Lacsik Péter, Kaszás Kornél,
Kiss Bence, Krenák Mihály, Lovass Márk, Porubszky Norbert, Szabó
Péter alkotta Győri Nyolcas hajó lett, amely 34 perc 11 másodperc
alatt teljesítette a 10 kilométeres távot.