Brexit - Alig érkeznek EU-munkavállalók Nagy-Britanniába
London, 2019. április 22., hétfő (MTI) - Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai munkavállalói állomány bővüléséhez a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta.
A 2016 júniusában tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89
százalékos többsége a kilépésre voksolt.
Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási
államtitkára a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap
hétfői kiadásának nyilatkozva elmondta, hogy a brit munkavállalói
állomány a népszavazás óta több mint egymillióval bővült, de a többi
EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte
el a 35 ezer főt ugyanebben az időszakban.
Az államtitkár felidézte, hogy az EU-népszavazás előtti két
évben több mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett
Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit
foglalkoztatás bővülésének több mint 45 százalékát az
EU-társállamokból érkező munkavállalók adták.
A meredek ívű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai
kimutatások is jelzik.
A brit statisztikai hivatal (ONS) félévente összeállított
visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer
főre - tízévi mélypontra - csökkent a tavalyi harmadik negyedév
végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási
szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma,
nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok
állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
Az ONS ismertetése szerint a vizsgált időszakban 202 ezren
érkeztek letelepedési céllal más EU-országokból, és 145 ezer
külföldi EU-állampolgár távozott végleg Nagy-Britanniából.
Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai
tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege a
teljes EU-adatsoron belül negatív: ezekből az országokból 38 ezren
érkeztek, viszont 53 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis a
keleti EU-tagországok nettó bevándorlási egyenlege mínusz 15 ezer
volt a vizsgált tizenkét havi időszakban.
A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül a közép- és
kelet-európai EU-országcsoport az egyetlen, amelynek nettó
nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív.