Brexit - Rontotta növekedési előrejelzését a brit kamarai szövetség
London, 2019. március 18., hétfő (MTI) - Rontotta a brit gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzéseit a Brit Kereskedelmi Kamarák szövetsége (BCC), elsősorban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) körüli bizonytalanságokkal indokolva a döntést.
A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó szervezet
hétfőn ismertetett, felülvizsgált prognózisa szerint a brit hazai
össztermék (GDP) 2019 egészében 1,2 százalékkal, 2020-ban 1,3
százalékkal növekszik.
A BCC eddig érvényben volt előrejelzése 1,3, illetve 1,5
százalékos GDP-növekedéssel számolt erre a két évre.
A kamarai szervezet 2021-ben is csak 1,4 százalékos növekedést
vár a brit gazdaságban.
A BCC közölte: ha 2019-re szóló, rontott előrejelzése beválik,
ez lesz a brit gazdaság leggyengébb éves növekedése az elmúlt tíz
évben.
A kamarai szövetség új prognózisa szerint az üzleti beruházások
értéke az idén 1 százalékkal csökken.
Ez ugyancsak tízévi mélypont lenne, mivel a 2009-es pénzügyi
válság óta nem mértek ilyen gyenge beruházási teljesítményt a brit
gazdaságban.
A Brit Kereskedelmi Kamarák hangsúlyozza: a rontott hétfői
előrejelzések is arra a feltételezésre alapulnak, hogy elkerülhető a
zűrzavaros, rendezetlen kilépés az Európai Unióból, ám ha más
forgatókönyv valósul meg, a BCC újból módosítaná prognózisát.
A kamarai szervezet szerint máris károsította a beruházási
aktivitást és az üzleti bizalmat az a tény, hogy a Brexit-folyamat
ilyen késői szakaszában is még a jelenlegi mértékű bizonytalanság
terheli a kilátásokat.
A BCC közölte: új előrejelzései azt mutatják, hogy a brit
gazdaság megrekedt egy alacsony ívű növekedési pályán.
A londoni elemzői közösségben vannak még sokkal gyengébb,
recesszió lehetőségével is számoló növekedési előrejelzések.
Az egyik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a
Centre for Economics and Business Research (CEBR) legutóbbi
helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság
idei növekedési kilátásai "valahol a rossz és a rettenetes között
járnak".
A ház szerint mivel a Brexitből eredő bizonytalanságok
valószínűleg a korábban gondoltnál is hosszabb ideig elhúzódnak, a
brit gazdaság növekedési üteme az idén várhatóan "minimális" lesz.
A CEBR londoni elemzői jelenleg 0,5 százalékos brit
GDP-növekedést várnak 2019 egészére, de hangsúlyozták: a tényleges
növekedési ütem ennél is sokkal rosszabb lehet a gazdaságba vetett
bizalom összeomlása esetén, vagy akkor, ha a világgazdaság
"zuhanórepülésbe" kezd.
A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és
Fejlesztési Szervezet (OECD) minap ismertetett köztes globális
jelentésében közölte: felülvizsgált előrejelzése szerint a brit
hazai össztermék zökkenőmentes, rendezett Brexit esetén is mindössze
0,8 százalékkal növekszik az idén.
Az OECD szerint ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem sikerül
életbe léptetni a Brexit-megállapodást, és így a kilépés után
tervezett átmeneti időszak is elmarad, az valószínűleg recesszióba
sodorná a brit gazdaságot.
A szervezet szerint a recessziót tovább mélyítheti, ha
Nagy-Britannia megállapodás híján elesik az EU által külső
országokkal kötött kedvezményes kereskedelmi egyezményektől is.
Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a
brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet
(Chartered Institute of Procurement Supply, CIPS) legújabb közös
felmérése szerint a feldolgozóipari, építőipari és szolgáltatási
szektorok februári beszerzésimenedzser-indexei (BMI) együttesen azt
mutatják, hogy a brit gazdaság egésze már most stagnáláshoz közeli
állapotban van.