Budapesti férfi tenisztorna - Öt magyar a mezőnyben
Budapest, 2019. április 18., csütörtök (MTI) - Öt magyar teniszező vesz részt a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró (165,2 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tornán, amelynek a budapesti Sport11 Sportcentrum ad otthont szombattól.
A magyar szövetség (MTSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a
világranglistán 319. Valkusz Máté első ATP-főtáblás mérkőzését
játszhatja, miután szabadkártyát kapott, míg Piros Zsombor (370.)
ezúttal a selejtezőbe kapott szabadkártyát, és onnan próbál meg
feljutni a főtáblára, ahol tavaly szerepelt.
Korábban eldőlt, hogy Balázs Attila (262.) a hétfőn kezdődő
egyéni főtáblás küzdelmekben, míg a Nagy Péter, Borsos Gábor duó a
párosok között bizonyíthat.
Az MTSZ-szel vitában álló legjobb magyar játékos, a jelenleg
Monte-Carlóban versenyző Fucsovics Márton (37.) a budapesti helyett
a barcelonai tornán szerepel.
A program szombaton kezdődik a selejtezőkkel, a "kvalis"
mezőnyben ott lesz többek között a korábbi Australian Open-döntős
ciprusi Markosz Bagdatisz is.
A verseny legnagyobb sztárja a horvát Marin Cilic, a
világranglista 11. helyezettje, a 2014-es US Open bajnoka ugyancsak
szabadkártyával lép a magyar közönség elé. A 2017-es wimbledoni
torna és 2018-as Australian Open döntőse mellett indul a XI.
kerületben a kétszeres ATP-tornagyőztes és Davis Kupa-győztes horvát
Borna Coric (13.), a címvédő olasz Marco Cecchinato (16.), a
georgiai Nikoloz Baszilasvili (17.) és Györe László (Laslo Djere,
32.), a szerb színekben versenyző vajdasági magyar játékos is.