Felméri a munkavállalók sztrájkkészségét az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság
Budapest, 2019. február 15., péntek (MTI) - A követelések megfogalmazása után megkezdte a munkavállalók sztrájkkészségének felmérését a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) keretén belül megalakult Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság - jelentette be a SZEF elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Földiák András elmondta: a januárban nyolc szakszervezet
részvételével megalakított sztrájkbizottság megfogalmazta
követeléseit, amelyekben a bérre és bérpótlékokra koncentráltak,
mert ez a legégetőbb probléma. Pénteken pedig megkezdték annak
felmérését, hogy ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a
szakszervezeti tagok közül mennyien vennének részt egy sztrájkban.
Hozzátette, a tagoknak február 28-ig kell nyilatkozniuk, de
biztos abban, hogy meghatározó részük csatlakozna a sztrájkhoz. A
felmérést követően pedig megkeresik a kormányt a
sztrájkköveteléseikkel.
A SZEF elnöke felidézte: tavaly ősszel több intézkedés is
rontotta a munkavállalók helyzetét. Példaként a cafeteria erőteljes
visszaszorítását, a kormányzati intézményeknél szerintük
embertelenül végrehajtott, jelentős létszámleépítést, a kormányzati
igazgatásról szóló törvény módosítását, a sikertelen
minimálbér-tárgyalást és a munka törvénykönyvének túlmunkára
vonatkozó módosítását emelte ki. Mint mondta, mindezek és az évek
óta elmaradt bérrendezés miatt alakították meg a sztrájkbizottságot.
Elmondta: követelik, hogy a közalkalmazotti fizetési osztályok
első fizetési fokozata A1 kategóriában 69 ezer forintról emelkedjen
a minimálbérre, 149 ezer forintra, B1 kategóriában 77 ezerről a
garantált bérminimumra, 195 ezer forintra, F1 kategóriában pedig 122
ezer forintról a diplomás bérminimumra, 253 ezer forintra.
Követelik azt is, hogy a köznevelésben is igazodjon a
minimálbérhez az illetményalap számításának vetítési alapja.
Követelik továbbá, hogy a közalkalmazottak illetménypótlékának
számítási alapja 20 ezerről 40 ezer forintra emelkedjen, és az
ágazati pótlékokat (bölcsődei, szociális ágazati, kulturális)
számítsák be a jubileumi jutalomba, illetménynövelésbe.
Emellett a sztrájkbizottság támogatja a Magyar Köztisztviselők,
Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének
(MKKSZ) követeléseit.
Boros Péterné, a SZEF alelnöke, az MKKSZ elnöke azt mondta:
szeretnének a jelenlegi követhetetlen, összekuszált bérrendszer
helyett egyszerű és követhető bérfelzárkóztatást, ezért januárban
sztrájkot hirdettek március 14-ére, ha addig nem sikerül
megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és
munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.
Mint hozzátette, megkeresésükre az Emberi Erőforrások
Minisztériuma konkrét tárgyalási ajánlatot tett, és a
Pénzügyminisztérium is jelezte a tárgyalás szükségességét, a
Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség azonban egyelőre nem
válaszolt. Hangsúlyozta: tárgyalással és nem sztrájkkal szeretnék
rendezni a munkavállalók gondjait.
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus
Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke elmondta: bérrendezést enyhítő
pótlékolás helyett tisztességes béremelést követelnek. Közölte, a
dolgozók anyagi megbecsültsége alacsony, miközben a mindennapokban
erős fizikai-lelki megterhelésnek vannak kitéve.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke
elmondta, a szakszervezet már megfogalmazta a saját követeléseit is,
ilyen például a minimálbérhez kötött vetítési alap, a kötelező
óraszámok csökkentése és a jelentős béremelés. Megjegyezte: évente
50-60 ezer pedagógus megy nyugdíjba és mindössze 3-4 ezren maradnak
a pályán a gyakornoki vizsga letétele után.
Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók
Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke arról beszélt: a nemzeti kultúra
őrzőivel a nemzeti kormány évek óta nem tárgyal, és amíg a
versenyszféra területén a sztrájkfenyegetés sikerre vezetett, a
magyar állam "a füle botját sem mozgatja", hogy a munkavállalói
bérhelyzetén javítson.
A sztrájkbizottsághoz csatlakozott még a Belügyi, Rendvédelmi és
Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ), a Szociális Ágazatban
Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), a Külügyminisztériumi Dolgozók
Szakszervezete és a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti
Szövetség (HMTSZSZ).