Feloszlott a Jobbik soproni szervezete
Budapest, 2018. június 18., hétfő (MTI) - A Jobbik összes soproni tagja kilépett a pártból, így a városi pártszervezet megszűnt - idézte a Kisaföld.hu két, eddig jobbikos soproni önkormányzati képviselő közleményét hétfőn.
Gőbl Gábor és Bendes Zoltán azt írták, a Jobbik helyi
szervezetét tíz évvel ezelőtt alapították, az utolsó másfél évben
azonban a párt politikája messzire került a tagok meggyőződésétől. A
tagok száma előbb lecsökkent, 2016 után pedig már senki sem akart a
"népfrontossá váló" Jobbik tagja lenni Sopronba - írták.
A két képviselő közleményében kifogásolta, hogy Vona Gábor
korábbi pártelnök lemondása után kijelölte utódait, valamint azt is,
hogy a Vona Gábor nem határolódott el a nevében Toroczkai László
volt alelnök lejáratására létrehozott weblaptól sem.
A Jobbikból kilépők a jövőben a saját értékrendjükkel egybevágó
politikai érdekképviselet megteremtéséért fáradoznak majd, és
bizakodva tekintenek az Ásotthalmon zászlót bontó Mi Hazánk Mozgalom
felé - olvasható a közleményben.
A képviselők a továbbiakban függetlenként vesznek részt a
soproni közgyűlés munkájában - tették hozzá.