Görbicz még két évig Győrben játszik
Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - Két évvel meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklubbal a csapat kapitánya, Görbicz Anita.
A győri egyesület szerdai hírében emlékeztet rá, hogy Görbicz
Anita 10 évesen, 1993-ban kezdett kézilabdázni az ETO-ban, és már 15
évesen a felnőtt gárdát erősítette. Neve gyakorlatilag egybeforrt a
klubbal, és most úgy döntött, hogy a szezon végeztével is folytatni
kívánja kivételes pályafutását a győri együttesben - fogalmaznak.
"Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta
tudtam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés
embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szűkebb hazájában, én azon
szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült. Az ETO sokkal több
mint egy klub. Egy igazi család. Több mint negyed évszázada minden
ideköt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan
játszani fogok." - nyilatkozott a 35 éves Görbicz Anita.
Bartha Csaba klubelnök kiemelte, hogy "kivételes játékosról van
szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még
ellenfelei is elismerik, tisztelik".
A 233-szoros válogatott Görbicz Anita eddig 679 tétmeccsen
viselte az ETO zöld-fehér mezét és 3611 gólt szerzett, azaz
mérkőzésenként átlagban 5,3-at. A Győrrel 12-szeres magyar bajnok,
13-szoros Magyar Kupa-győztes, valamint négyszeres Bajnokok
Ligája-győztes.