Hasogdzsi-ügy - NYT: a szaúdi trónörökös adott felhatalmazást a másként gondolkodók elhallgattatására
Washington, 2019. március 18., hétfő (MTI) - A szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalmán adott felhatalmazást a másként gondolkodók elhallgattatására - írta a The New York Times című napilap vasárnap olyan amerikai tisztviselőkre hivatkozva, akik betekintettek az erről szóló titkosszolgálati jelentésekbe.
A lap úgy tudja, hogy Mohamed bin Szalmán több mint egy évvel
Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró tavaly októberi
meggyilkolása előtt engedélyezte a titkos műveletek végrehajtását.
Ezek során a hatóságok megfigyeltek, elraboltak, őrizetben tartottak
és kínvallatásnak vetettek alá szaúdi állampolgárokat.
Több szaúdi titkos küldetést ugyanaz a csoport hajtott végre,
amely Isztambulban meggyilkolta, majd feldarabolta Hasogdzsit. Az
újságírót megölő csoport legalább tucatnyi műveletben vett részt
2017 óta - értesült a The New York Times.
Amerikai titkosszolgálati jelentések és más források szerint egy
szaúdi tanárnő, aki a nők helyzetéről írt blogot, tavaly
öngyilkosságot kísérelt meg, miután pszichológiai kínvallatásnak
vetették alá.
A titkosszolgálati jelentések tartalmát ismerő, nevük mellőzését
kérő amerikai tisztviselők azt is tudják, hogy a gyors beavatkozású
csoport tagjai a szaúdi trónörököstől kértek jutalmat különböző
ünnepek alkalmából.
A szaúdi kormány továbbra is tagadja, hogy Rijád rendelte el
Hasogdzsi meggyilkolását. Tájékoztatása szerint helyi kormányzati
tisztviselők és az Isztambulban tartózkodó csoport határozta el a
gyilkosságot. Török és amerikai titkosszolgálati ügynökségek szerint
a gyilkosságot előre kitervelték.