Orosz lap: Moszkva Szu-35-ös harci gépeket ad el Kairónak
Moszkva, 2019. március 18., hétfő (MTI) - Oroszország mintegy 2 milliárd dollárért húsznál több Szu-35-ös típusú multifunkcionális nehéz harci gépet ad el Egyiptomnak - közölte hétfőn a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.
A légi harc eszközeivel felszerelt repülők egyiptomi
megvásárlásáról a lap szerint 2018-ban állapodtak meg, a szállítás a
tervek szerint már 2020-2021-ben megkezdődik. A Kommerszant forrásai
szerint a megrendelés lehetővé teszi a gyártó kapacitások több évi
teljes leterhelését Komszomolszk-na-Amúrban.
Az orosz légierő, amely idén és jövőre mintegy húsz Szu-35-öst
kap, a lap szerint eddig tíz ilyen gépet állított hadrendbe.
Az amerikai kormányzat szeptemberben büntetőintézkedéssel
sújtotta a védelmi technológiák beszerzésével foglalkozó Equipment
Development Department (EDD) kínai hadiipari ügynökséget, amely
Szu-35-ös vadászbombázókat és Sz-400-as légvédelmi rendszerhez
tartozó felszereléseket vásárolt az orosz állami Roszoboronekszport
vállalattól, megsértve ezzel a 2017 végén Oroszország ellen hozott
amerikai korlátozásokat.
Washington akkor első ízben léptetett életbe szankciókat
Oroszországtól fegyvert vásárló külföldi vállalat ellen.