Helyettes államtitkár: az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van
Debrecen, 2019. április 18., csütörtök (MTI) - Az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van - mondta az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben.
Bagdán Boglárka, a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
(OTDK) agrártudományi szekciójának a Debreceni Egyetem Böszörményi
úti campusán tartott záróünnepségén örömmel nyugtázta, hogy a
mintegy 300 hallgató között a hazaiak mellett Erdélyből, a
Felvidékről és a Délvidékről érkezett diákok is részt vettek a
tudományos munkában, most első alkalommal középiskolások is
bekapcsolódtak az agrárszekcióba.
A helyettes államtitkár méltatta a tanácskozásnak otthont adó,
150 éves múltra visszatekintő debreceni agrártudományi kar munkáját,
amely "felkészült a 21. századi kihívásokra, és e tevékenységben
számíthat az agrártárca támogatására".
"A kormánynak az agrártárca mindig segédkezet nyújt abban, hogy
a kellő feltételeket biztosítsa az innovatív kezdeményezések
számára" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, "a nemzeti kabinet a magyar
agrárium fontos részeként tekint az oktatásra, a tudományos
háttérmunkára".
Bagdán Boglárka úgy fogalmazott: a tudományos diákköri mozgalom
"a tehetséges, fiatal Kárpát-medencei magyarság, valamint a felnőtt
tudós nemzedék találkozója, amely felhívja a társadalom figyelmét a
tudomány és a tehetséggondozás jelentőségére".
"Ösztönözni kell a fiatalokat a mezőgazdaságban, az
agrártudományokban való szerepvállalásra, ez szükséges a vidéki
életforma fenntartásához, az elvándorlás megállításához" - mutatott
rá az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár, leszögezve:
"az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van".
Csernoch László, a DE rektorhelyettese arra hívta fel a
figyelmet, hogy a jövő agrárszakembereinek globális kihívásokkal
kell szembenézniük, ilyen a klímaváltozás, a túlnépesedés, az
egészséges ivóvíz és élelmiszerek biztosításának kérdése.
Bács Zoltán, a DE kancellárja a tudományos diákköri mozgalomnak
az utánpótlásképzésben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta.
Németh Tamás akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)
agrártudományi osztályának vezetője kiemelte: nagy hiány van képzett
szakemberekből az oktatásban, a kutatásban és a gyakorlatban
egyaránt. Szerinte a jövő szakembereinek alkalmazkodniuk kell a
változásokhoz az agrárium területén is: példakánt említette azt a
tényt, hogy az elmúlt 30 évben Magyarországon "egymillió hektár föld
elveszett", más, nem mezőgazdasági célokra használják.
Pénzes Béla, az OTDK agrártudományi szakmai bizottságának elnöke
elmondta: Debrecen hatodik alkalommal adott otthont az
agrárszekciónak, ahol 27 tagozatban 287 dolgozat született. Mind a
27 tagozatban első, második és harmadik díjat adtak ki a
legsikeresebb munkák elismerésére, ezen túlmenően 50 különdíjat is
kiosztottak - ismertette.