Hollik: az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek különadót fizessenek
Budapest, 2018. június 19., kedd (MTI) - Helyes és az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek bevándorlási különadót fizessenek - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője kedden Budapesten.
A KDNP-s politikus a pénzügyi tárca 25 százalékos bevándorlási
különadóra vonatkozó javaslatára reagált a kormánypártok nevében.
Kiemelte: a magyar emberek április 8-án egyértelműen döntöttek,
hogy nem akarnak bevándorló országban élni. Éppen ezért a
kormánypártoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy akaratuknak
érvényt szerezzenek és Magyarország biztonságát megőrizzék.
Mint mondta: ezt a célt szolgálta a déli határzár és a jogi
határzár, és ezt fogja az alaptörvény módosítása, valamint a Stop
Soros törvény. Megerősítette, hogy utóbbi kettőről az Országgyűlés
szerdán szavaz majd.
Hollik István azt mondta, úgy gondolják, szükség van pénzügyi és
adóügyi eszközökre is.
Már csak azért is, mert a Soros-szervezetek irgalmatlan pénzeket
költenek el arra, hogy a bevándorlást, illegális migrációt
támogassák, és bevándorlókkal árasszák el Európát.
Összegzése szerint éppen ezért helyes, ha azok a szervezetek,
amelyek a bevándorlást segítik bevándorlási különadó formájában
hozzájárulnak a költségekhez. Magyarország biztonságának megőrzésére
a magyar kormánynak a magyar emberek adóforintjaiból nagyon sok
pénzt kell költenie - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki
jelezte a Fidesz és a KDNP is támogatja majd a javaslatot.
Hollik István az adójogi változásokra vonatkozó kérdésre azt
mondta: a költségvetésnek négy célt kell szolgálnia. Meg kell
őriznie azt a biztonságot, amit Magyarország magáénak tudhatott,
segítenie kell azt a gazdasági növekedést, ami azt eredményezi, hogy
a magyar emberek tudnak egyet lépni előre. Emellett segítse a
családokat, a gyermekvállalást, továbbá hozzásegítse a munkáltatókat
és a munkavállalókat egyaránt a teljes foglalkoztatottság
eléréséhez. A munkáltatók könnyebben tudjanak alkalmazni
munkavállalókat, utóbbiak pedig könnyebben tudjanak munkát vállalni
- mutatott rá. Szerinte az adójogi változások mindezeket segítik.