Iszapömlés - Február 4-én hoznak ítéletet a megismételt elsőfokú eljárásban
Győr, 2019. január 21., hétfő (MTI) - Február 4-én hoz ítéletet a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék. A hétfői tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólaló vádlottak mindegyike ártatlannak vallotta magát.
A megismételt elsőfokú eljárás 2017. december 11-én kezdődött,
az ügyészség különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás,
halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból
elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a
hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indítványozta a
vádlottak bűnösségének kimondását. Bizonyítottság hiányában két
vádlott felmentését kezdeményezték, őket korábban a katasztrófa
utáni értesítési (segítségnyújtási) kötelezettség elmulasztásával
vádolták.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka
melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három
települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A
katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan
megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
Az ügyben tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több
alkalmazottja - ellen emeltek vádat. A Veszprémi Törvényszék első
fokon 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában valamennyi
vádlottat felmentette a vádak alól. Álláspontja szerint a
katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt
a töltés tönkrement. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban
2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a határozatot és új
eljárást rendelt el, amelynek lefolytatására a Győri Törvényszéket
jelölte ki.
Az elsőrendű vádlott, Bakonyi Zoltán, a cég egykori
vezérigazgatója a hétfői tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólalva
azt hangsúlyozta, hogy a 2010. október 4-én bekövetkezett tragédia
ellen nem tudtak tenni semmit, mert az nem volt előrelátható. Ezt
számos szakértői vélemény is kimondta - tette hozzá.
"Ami tőlünk tellett, emberileg és szakmailag is megtettük" a
gátszakadást követően - mondta az egykori cégvezető, aki úgy
fogalmazott: "nyolc és fél év után sem gondolom, hogy tudtam volna
többet tenni".
Kitért arra is, hogy a vád az eljárás során folyamatosan
változott, s a közvetlen bizonyítékok köréből átcsúszott a közvetett
bizonyítékok alkalmazásához.
"Valós emberi és csapategységbe kovácsolt minket a vádhatóság,
ami a katasztrófa előtt csak munkakapcsolat volt" - fűzte hozzá.
Az utolsó szó jogán felszólaló vádlottak mindegyike
együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és azoknak,
akiket a vörösiszap-katasztrófa valamilyen formában érintett.
Kiemelték, hogy a történtek életük végéig elkísérik őket, s kérték
bűncselekmény hiányában történő felmentésüket.