ITM: a kormány kiemelten kezeli a vasút versenyhelyzetének erősítését
Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - A kormány közlekedéspolitikájában kiemelten kezeli a magyar vasút versenyhelyzetének erősítését - mondta Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján.
Hangsúlyozta, a megújuló magyar vasút hozzájárul a gazdaság, az
ipar fejlődéséhez. A következő évtized nagy kihívása, hogy a vasút
adottságai hogyan segítik a fenntarthatóságot. Ebben fontos, hogy a
magyar vasút bekötése a nemzetközi hálózatba erőteljesebb legyen.
Tóth Péter felidézte, hogy az Európai Bizottság a 2021-2027-es
időszak költségvetési javaslatában kevesebb forrást szán a
közlekedésre a Kohéziós Alapból, az Európai Hálózat-finanszírozási
Eszközből (CEF) és az Európai Regionális Fejlesztési Alapból
egyaránt, mint az előző ciklusban. Jelezte: a javaslatról még
zajlanak a tárgyalások, a felhasználás alapelvei között szerepel,
hogy klímacélt kell szolgálnia, közgazdaságilag meg kell térülnie.
Elmondása szerint várható az is, hogy a közösségi közlekedési
eszközbeszerzést korlátozottan támogatják majd a következő uniós
költségvetési időszakban, a tervek szerint az adott operatív
programból 9 százalékot lehet majd erre a célra fordítani.
Az ITM helyettes államtitkára szerint a fejlesztési igény jóval
meghaladja majd a várható uniós lehetőségeket, ezért jól kidolgozott
projektekre lesz szükség, és a vasútnál is a közúthoz hasonlóan
hazai forrást is biztosítani kell a beruházásokhoz.
Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)
határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára
előadásában hangsúlyozta, hogy a Visegrádi országok az európai
gazdasági fejlődés motorjává váltak, ennek fenntartásához olyan
infrastruktúra-fejlesztéseket kell végrehajtani, amelyek biztosítják
a régiók összekötését, a határon átnyúló közlekedési kapcsolatot,
csökkentik az eljutási időt a térségben.
A KKM helyettes államtitkára rámutatott: a V4 gyorsvasút építése
közös érdek, összeköti a fővárosokat, régiókat, megteremti a vasúti
észak-déli kapcsolatot Európának ennek a térségében.
Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapestért és a
fővárosi agglomerációért felelős helyettes államtitkára arról
beszélt, hogy a fővárosi vasúti infrastruktúra alulhasznosított, a
pályaudvarok állapota sem megfelelő.
A főváros és agglomerációjának vasúti fejlesztését indokolja a
jelentős utaslétszám, továbbá a szolgáltatási színvonal emelése, a
HÉV-hálózat lemaradása az országos vasúthálózathoz képest - mondta a
Miniszterelnökség helyettes államtitkára, aki a megoldandó feladatok
között említette a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a belváros
közötti kötöttpályás közlekedés megteremtését.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság
2030-ig készített stratégiáját mutatta be, amelyet még egyeztetnek a
szaktárcával.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, a jövőképben azt
képviselik, hogy kis lépésekkel folyamatosan kell haladni, így 4-5
éven belül mérhető eredményt lehet felmutatni a világosan
megfogalmazott egyértelmű célok mentén. Ezek között említette a
késések csökkentését, a utasok számának növelését, az állomások
felújítását. A vasúti infrastruktúrát "egyenszilárdságúvá kell
tenni" a szolgáltatás színvonalának emelésével - fogalmazott.