Jövő hétfőn kezdődik a Magyar Filmhét
Budapest, 2019. április 16., kedd (MTI) - Jövő hétfőn kezdődik a Magyar Filmhét, amelyen a kísérő programokkal együtt mintegy 200 filmet vetítenek a Corvin moziban. Az eseményen öt színművész életműdíjat kap - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A díjakat első alkalommal az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén
adják át: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor
és Venczel Vera művészi pályáját ismeri el életműdíjjal a filmhetet
szervező Magyar Filmakadémia Egyesület.
A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával,
április 22. és 27. között megvalósuló eseményről Novák Emil, a
Magyar Filmakadémia elnöke a műsorban elmondta: az egyesület öt
évvel ezelőtti megalakulásakor felvetődött az életműdíj gondolata,
amelynek átadására az idén nyílik először lehetőség. A tervek
szerint a filmakadémia a következő években is öt-öt művészt részesít
életműdíjban.
Mint elmondta, az idén először az egyre népszerűbb televíziós
sorozatok is helyet kaptak a filmhét programjában. A magyar
mozgóképiparnak jelentős szegmensét képviseli a műfaj, ezért
gondoltak arra, hogy az idén díjat adnak a sorozatoknak is.
Arról beszélt, hogy az idén 44 díjat adnak át a televíziós
forgalmazású filmeknek és alkotóiknak. Az elismeréseket a Pesti
Vigadóban vehetik át a díjazottak április 27-én.
A játékfilmes műfajban 19 elismerést osztanak ki, a díjátadót a
Vígszínházban tartják április 28-án.
Novák Emil elmondta: az elmúlt 10 évben nagyon erős a közönségre
fókuszáló műfaji filmek megjelenése, de az alkotói filmek is
megjelennek a kínálatban. A magyar film nemcsak itthon, hanem a
nemzetközi piacokon is jelen van, a külföldi forgalmazók és
fesztiválok is keresik a magyar alkotásokat - hangsúlyozta.
Az 5. Magyar Filmhéten a televíziós forgalmazású filmek -
tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film,
animációs film és televíziós sorozatok - ingyenesen, a mozifilmek
pedig kedvezményes, 500 forintos áron tekinthetők meg a Corvin
moziban.