Juncker: az EU-nak fel kellett volna lépnie a Brexit-kampány hazugságai ellen
Brüsszel, 2019. május 7., kedd (MTI) - Fel kellett volna szólalni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló népszavazást megelőző kampányban terjedő hazugságok ellen - jelentette ki keddi brüsszeli sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, ezt nevezve mandátuma egyik legnagyobb hibájának.
"Hiba volt David Cameron akkori brit kormányfő kérésének
megfelelően nem beavatkozni, ugyanis mi voltunk az egyetlenek, akik
cáfolhattuk volna ezen hazugságokat. Hiba volt csöndben maradni egy
ilyen fontos pillanatban" - mondta újságírói kérdésre válaszolva
Jean-Claude Juncker.
A Brexittel kapcsolatban elmondta, már nem próbál találgatásokba
bocsátkozni. "Ha a britek maradnak, akkor maradnak, ha távoznak,
akkor távoznak" - fogalmazott.
Aláhúzta, elhibázott döntés volt az is, hogy csak rendkívül
megkésve reagált az úgynevezett LuxLeaks-botrányra, amely röviddel
2014. novemberi hivatalba lépését követően robbant ki. "Túl sokat
vártam, ez súlyos hiba volt" - vélekedett.
Juncker felszólította az uniós állampolgárokat, hogy
körültekintően válasszák meg, kire szavaznak majd a május végi
európai parlamenti választásokon, tegyék fel maguknak a kérdést,
milyen következményekkel járna a populista és nacionalista pártok
megerősödése a kontinensen.
Tiltakozását fejezte ki a személyes támadásokkal szemben is, és
ennek kapcsán "teljességgel elfogadhatatlannak, gusztustalannak"
nevezte, hogy a lengyel köztévé egyik műsorában nemrégiben Adolf
Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlították Donald Tuskot, az Európai
Tanács elnökét, volt lengyel kormányfőt.
Kiemelte, fel kell venni a küzdelmet a szélsőséges erők ellen,
nem szavakkal, hanem tettekkel, egységet kell mutatni a
megosztottságra törekvőkkel szemben.
A bizottság vezetője leszögezte, bízik Donald Trump amerikai
elnökben az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi
vita ügyében. Rámutatott, hogy a Fehér Ház és a brüsszeli testület
tisztségviselői szinte napi kapcsolatban vannak.
Elhangzott egy kérdés azzal kapcsolatosan is, hogy Orbán Viktor
kormányfő megvonta a támogatását Manfred Weber néppárti
csúcsjelölttől, Juncker azonban erre nem reagált érdemben, mondván,
a brüsszeli testület vezetőjeként nem nyilatkozik pártügyekben, de
hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy ne támogatná a német politikust.
Végezetül hozzátette, örömmel vette, hogy Orbán jónak nevezte
kettejük személyes kapcsolatát, mivel ő maga is ezen a véleményen
van.