Kartellező elemgyártókat bírságolt a versenyhivatal

    Budapest, 2019. április 18., csütörtök (MTI) - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezés miatt 30 millió forintra bírságolta az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártóit - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
hirdetés
    A tájékoztatás szerint a GVH megállapította, az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártói 10 éven keresztül jogsértő magatartást tanúsítottak, mert egyeztettek az általuk forgalmazott hordozható elemek és akkumulátorok hulladékkezelési díjának áthárításáról a vevőikre.

    A közleményben kiemelték, a versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2005-ben az érintett elemgyártók megállapodtak arról, hogy az akkoriban bevezetett hulladékkezelési díjat mindannyian egységesen, külön költségelemként hárítják át a vevőikre. Az áthárítás teljes egészében és egymással egyeztetve zajlott, így a gyártók kizárták a versenyt egymás között e költségelem vonatkozásában.

    A bírság alapját is ez a hulladékkezelési díj képezte, mivel az eljárásban nem került az megállapításra, hogy a gyártók az elemek eladási árait rögzítették volna.

    A versenyhatóság a kiszabható bírságot jelentősen csökkentette, mert a gyártók együttműködtek.

    Az Energizer elemek gyártója és a Duracell elemek korábbi gyártója, a ProcterGamble engedékenységi kérelmében elismerte a jogsértést, és csatolta az azt alátámasztó bizonyítékokat. Ezért a hatóság elengedte az Energizerre kiróható bírságot, a ProterGamble bírságát pedig a felére csökkentette.

    A ProcterGamble, valamint a Varta elemeket korábban gyártó Spectrum Brands Hungaria Kft. egyezségi eljárásban ismerte el a GVH által megállapított tényállást, és mondott le jogorvoslati jogáról, segítve az eljárás gyors lezárását.

    További bírságcsökkentést eredményezett, hogy a Spectrum Brands vállalta a versenyjogi szabályoknak történő megfelelésért kidolgozott vállalati programjának továbbfejlesztését a jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében - közölte a GVH.