Költségvetés - Banai: a megemelt tartalékok ellensúlyozni tudják az esetleges negatív folyamatokat
Budapest, 2018. július 11., szerda (MTI) - A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban jelentősen megemelt tartalékok ellensúlyozni tudják az esetleges negatív folyamatokat - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára szerdán az Echo TV Napi aktuális című műsorában.
Banai Péter Benő emlékeztetett: a törvényjavaslat jövőre 4
százalékot meghaladó gazdasági bővüléssel számol. Emellett azzal
kalkulálnak, hogy a foglalkoztatottak száma is nő, és
nemzetgazdasági szinten csaknem 9 százalékos bruttó béremelkedés
lehet. Jövő évre 1,8 százalékos uniós módszertan szerinti
GDP-arányos hiánnyal számolnak, az államadósság pedig a gazdasági
bővülésnek valamint az alacsony hiánynak köszönhetően GDP-arányosan
mintegy 3 százalékponttal, 70 százalék körüli szintre mérséklődhet.
Az általános tartalékként funkcionáló úgynevezett rendkívüli
kormányzati intézkedések előirányzat 110 milliárd forintról 165
milliárd forintra, az országvédelmi alap pedig, amely a főbb
makrogazdasági kockázatokkal kapcsolatban nyújt védelmet, 60
milliárdról 90 milliárd forintra emelkedett - jelezte Banai Péter
Benő.
Ezek elég jelentős emelkedések ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják,
ha a negatív folyamatok, az árfolyam vagy infláció miatt nagyobb
kiadásokkal kellene számolni. Az árfolyamváltozás közvetlen és
közvetett csatornák útján nagyjából egyenlegsemleges, a
költségvetési pozíciót nem borítja fel. Az államadósság szintjére
ugyanakkor befolyással van, hiszen annak mintegy 20 százalékát
devizában kell teljesíteni. Ezért is fontos, hogy a lakosság
devizahiteleit sikerült gyakorlatilag nullára kifuttatni - fejtette
ki az államtitkár, hozzátéve, az állam devizában fennálló adósságát
is folyamatosan csökkentik.
Annak kapcsán, hogy Varju László (DK), az Országgyűlés
költségvetési bizottságának elnöke szerint a jövő évi infláció a
törvényjavaslatban előre jelzett 2,7 százaléknál mindenképpen
magasabb lesz, emiatt a büdzsé teljesítése is megkérdőjeleződik,
hangsúlyozta: viszonylag csekély a különbség a 2,7 százalékos és a
Varjú László által hivatkozott 3,1 százalék között.
Kifejtette: az inflációra minden szervezetnek csak prognózisa
lehet. A magyar inflációs folyamatokat döntően befolyásolja az olaj
árának alakulása, valamint az, hogy milyen inflációs folyamatok
vannak az Európai Unióban és a világgazdaságban.
Hangsúlyozta, ha az infláció el is fog térni a tervezettől, nem
eredményezhet negatív folyamatokat az érintettek számára a
legfontosabb inflációhoz kötött kiadásoknál. Ha magasabb lesz az
infláció, a nyugdíjasok megkapják a kiegészítő juttatást, sőt a
mostani ismeretek szerint 3,5 százalékot meghaladó növekedés
következtében nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőség nyílik -
mondta.
Beszélt arról is, hogy nemzetgazdasági szinten a jövő évre 8,8
százalékos bruttó és nettó keresetnövekedéssel kalkulálnak. Ha az
infláció jövőre 3,1 százalék lesz, még akkor is közel 6 százalékkal
emelkedik a reálbér. "Nem tudok elképzelni olyan magas szintű
inflációt, ami nemzetgazdasági szinten a reálbérek emelkedését
meggátolná" - jelentette ki.
Ha az infláció a tervezett 2,7 százalék helyett 3,7 százalék
lenne, ez a nyugdíjkiadásoknál mintegy 36 milliárd forintnyi
többletet jelentene. A tartalékokat ennél nagyobb mértékben emelték
meg - mondta az államtitkár.