Kormányszóvivő: a tüntetések az EP-választási kampány részét képezik
Budapest, 2019. január 19., szombat (MTI) - A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít - jelentette ki a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.
Hollik István úgy vélekedett: teljesen nyilvánvaló, hogy a munka
törvénykönyvének módosítása csupán ürügy.
A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt
viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely
"asszisztál" a "bevándorláspártiak" kampányához - fogalmazott.
Kérdésre felelve Hollik István közölte, hogy nincs újdonság
Ahmed H. ügyében, továbbra is tárgyalnak Ciprussal. Ameddig az
egyeztetések le nem zárulnak, a szír férfi idegenrendészeti
őrizetben marad - tette hozzá.
A kormányszóvivő kijelentette: képmutatónak és visszataszítónak
tartják, hogy azok, akik korábban kiálltak Ahmed H. szabadon
bocsátásáért - például Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő
-, most nem jelentkeznek, hogy be szeretnék fogadni a szír férfit.
"Kicsit hasonlít ez az ügy ahhoz, hogy Soros György tiltakozik a
kerítés ellen, de természetesen a saját házát kerítéssel veszi
körül" - mondta Hollik István.