Magyar válogatott ütőt igazolt az 1. MCM-Diamant női röplabdacsapata
Budapest/Kaposvár, 2019. január 21., hétfő (MTI) - Válogatott szélsőütővel erősítette meg keretét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. A veretlenül listavezető és az Extraligába készülő együttesben folytatja pályafutását Szűcs Kinga, aki Újpestről érkezik, és a szezon végéig állapodott meg a somogyiakkal.
A kaposvári klub hétfői közleménye alapján a 25 esztendős, 180
centiméter magas sportoló eddigi pályafutása során a Dunakanyar SE,
a TFSE, a BSE-FCSM, az MTK és az UTE színeiben szerepelt. A
városmajoriakkal magyar bajnokságot és Magyar Kupát is nyert,
legutóbb pedig bronzérmet szerzett az újpestiekkel. Tavaly tavasszal
meghívót kapott a magyar válogatottba, és több felkészülési
mérkőzésen, valamint a csapat Európa-liga találkozóin is pályára
lépett. Ez utóbbi sorozatban társaival együtt ezüstérmet
ünnepelhetett.
Sasa Nedeljkovic együttesében így már négy magyar válogatott
játékos üti a labdát: a sort a center Leidgeb Noémi nyitotta 2017
nyarán, 2018-ban pedig Miklai Zsanett és Vacsi Evelin is igent
mondott a kaposváriak ajánlatára.