Már lehet jelentkezni a nyári erdei vándortáborokba
Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - Felső tagozatosok és középiskolások, illetve tanáraik jelentkezését várják a nyári erdei vándortáborokba - közölte az Országos Erdészeti Egyesület vándortáborának programfelelőse az M1 aktuális csatornán szerdán.
Elmer Tamás azt mondta, a jelentkezők a Bakony, a Börzsöny, a
Mátra, a Mecsek és a Pilis természeti és kulturális értékeit
bemutató útvonalakat járják majd be. Az egyhetes tábor alatt
három-négyszer váltanak táborhelyet és 70-80 kilométeres távot
tesznek meg a táborozók - fűzte hozzá.
Elmondta: az Országos Erdészeti Egyesület mindig is fontosnak
tartotta a fiatalok környezettudatosságra nevelését, ennek részeként
a felelős hulladékgazdálkodásra szeretnék felhívni a figyelmet az
idei táborral. Az egy hét alatt az ökológiai lábnyom csökkentése a
cél csomagolásmentes megoldásokkal, tudatosabb energia- és
vízgazdálkodással - tette hozzá Elmer Tamás.