Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők
Budapest, 2018. szeptember 16., vasárnap (MTI) - A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
A tárca közleményében kifejtette, hogy mintegy 800 ezer olyan
háztartás van az országban, ahol bár a településen van gáz- vagy
távhőszolgáltatás, a házakban valamilyen oknál fogva mégis mással,
például fával, szénnel fűtenek.
Kiemelték, az érintetteknek az igénybejelentő nyilatkozatban
rögzíteniük kell a kért fűtőanyag fajtáját, amely utólag nem
módosítható. A háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról
az önkormányzatok gondoskodnak, és azt a téli fűtési szezonban
vehetik majd át az igénylők - tették hozzá.
A minisztérium emlékeztetett, csak az kaphat támogatást, aki
eddig még nem vette igénybe a téli rezsicsökkentést, és erről
büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz. A
Belügyminisztérium minta bejelentő lapokat juttatott el az
önkormányzatokhoz az igénylések megkönnyítésére.
A kizárólag elektromos fűtéssel rendelkező háztartások nem
kérhetnek támogatást, az igénylők jogosultságát pedig a
katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
A kormány korábbi döntésének megfelelően azok a családok is
megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek,
ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284
településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött
és a támogatást is átutalta. Ezeken a településeken az
önkormányzatok szeptember 30-ig gondoskodnak arról, hogy a családok
készpénz formájában megkapják a téli rezsicsökkentést. Ebbe a
kategóriába mintegy 29 ezer háztartás tartozik, a támogatásra 346
millió forintot biztosított a kormány.