Megszavazta a román képviselőház a büntetőeljárási törvény módosítását
Bukarest, 2018. június 18., hétfő (MTI) - Gyorsított eljárásban megszavazta a román képviselőház hétfőn késő este a büntetőeljárási törvény módosítását, amelyet a kormánykoalíció kezdeményezett. Az ellenzék már a szavazás előtt bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon megtámadja a jogszabályt.
A tervezetet múlt szerdán fogadta el a szenátus, a képviselőház
most döntőházként szavazott a javaslatról, amelyet az
alkotmánybírósági normakontroll után még Klaus Iohannis
államelnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.
A kormánykoalíció fő erejét képviselő szociáldemokraták a
korábban alkotmánysértőnek bizonyult cikkelyek kiigazítására, az
emberi jogok védelmére és az ártatlanság vélelméről szóló európai
uniós irányelv érvényesítésére hivatkozva terjesztették elő a
tervezetet.
A hétfői parlamenti vita során Florin Iordache szociáldemokrata
képviselő kifejtette: véget akarnak vetni az ügyészek
visszaéléseinek. Megelégelték a titkos együttműködési megállapodások
alapján végzett igazságszolgáltatást - tette hozzá, utalva ezzel a
hírszerzés és az igazságszolgáltatás legfőbb intézményei között
létrejött titkos együttműködési megállapodásokra.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg
Romániát (USR) vezetői szerint a szociáldemokraták ezzel
vezetőjüket, Liviu Dragnea pártelnököt akarják tisztára mosni, akit
már elítéltek felfüggesztett börtönbüntetésre egy korrupciós perben,
és egy másik perben is korrupcióval gyanúsítják. Emellett úgy
vélték, hogy a módosított büntetőeljárással Románia a "bűnözők
paradicsomává vált".
Az elfogadott módosítások között szerepel egyebek mellett, hogy
a törvénytelenül szerzett bizonyítékok semmisek, csak azokkal a
feljelentőkkel köthető vádalku, akik az elkövetéstől számított fél
éven belül tanúskodnak egy bűncselekményről, a fellebbviteli bíróság
pedig nem marasztalhat el egy első fokon felmentett vádlottat, csak
ha új bizonyítékok merülnek fel, vagy megismétli a bizonyítási
eljárást. Ha egy gyanúsított ellen a nyomozás során titkos
megfigyelést rendelnek el, arról a megfigyelés befejezése után
legkésőbb tíz nappal írásban kell majd értesíteni érintettet.