Tóth István és Sipos József kapták az idei Tömörkény-díjakat

    Szeged, 2018. december 21., péntek (MTI) - Tóth István történész-muzeológus és Sipos József történész kapták az idei Tömörkény-díjakat, a Móra Ferenc Múzeum szakmai elismeréseit pénteken adták át.
hirdetés
    Tóth István több mint 35 éve dolgozik a múzeum munkatársaként. A közgyűjtemény jövőre 40 éves történettudományi osztálya vezetőjének idén két kötete is megjelent: az egyik a dél-alföldi szlovákság két világháború közötti történetéről, a másik a gyulai honvédek hadifogoly visszaemlékezéseiről.

    Sipos József bár már harminc éve nem dolgozik a múzeum kötelékében, mostanáig részt vesz a közgyűjtemény munkájában.

    A történész elmondta, hogy az 1978-tól 1987-ig terjedő időszak meghatározó volt az életében, akkor részt vehetett a történettudományi osztály megszervezésében. Komoly 19-20. századi gazdaság-, politika- és társadalomtörténeti anyagot hoztak létre, jelentősen bővítették a közgyűjtemény fényképtárát is. Hozzátette: történészként a múzeumban tanulta meg, hogy a tárgyaknak, fényképeknek óriási jelentősége van a múlt bemutatásában.

    Az elismerést 1994 óta adják át a múzeum egykori és jelenlegi kollégáinak kiemelkedő szakmai tevékenységükért. Az országosan jegyzett díj odaítéléséről a múzeum Közgyűjteményi Szenátusának javaslatai alapján a múzeumigazgató hozza meg a döntést. Az elismerést minden év decemberében, Tömörkény István születésnapjáról megemlékezve adják át.