Uniós bizottság: továbbra is megfelelő szintű védelmet biztosít az európai-amerikai adatvédelmi egyezmény
Brüsszel, 2018. december 19., szerda (MTI) - Továbbra is megfelelő szintű védelmet biztosít az Európai Unióból az amerikai vállalatok felé irányuló személyes adatoknak az unió és az Egyesült Államok között 2016-ban létrejött adatvédelmi egyezmény, az uniós ajánlások átültetése érdekében az amerikai hatóságok által tett lépések javítottak a rendszer működésén - közölte az uniós bizottság szerdán.
Az Európai Bizottság az úgynevezett adatvédelmi pajzs életbe
lépését követő második év tapasztalatait összegző jelentésében
kiemelte, a megtett lépések közé tartozik, hogy az Egyesült Államok
Kereskedelmi Minisztériuma megerősítette a tanúsítási eljárást,
valamint ellenőrzési rendszert hozott létre, amely során
véletlenszerűen választanak ki vállalatokat, hogy ellenőrizzék,
megfelelnek-e a szerződés alapelveinek.
Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a
nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos tájékoztatása
szerint a további megfelelőség felülvizsgálatára vonatkozó eljárások
között szerepel az adatvédelmi pajzsban részt vevők weboldalainak
elemzése is, annak érdekében, hogy az adatvédelmi nyilatkozatokhoz
vezető hivatkozások megfelelőek-e. Mint elmondta, az amerikai fél
létrehozott egy hamis állításokat felismerő rendszert, amely
megakadályozza, hogy a tanúsítással nem rendelkező vállalatok a
valóságnak nem megfelelő adatokat tegyenek közzé megfelelőségükről.
A második felülvizsgálati jelentés áttekintette az amerikai
jogrendszerben a magánélet védelme terén megvalósult fejleményeket
és tudomásul vette, hogy a Facebook és a Cambridge Analytica
botrányával összefüggésben vizsgálat zajlik - közölte.
Az uniós biztos kiemelte, az Európai Bizottság elvárja, hogy az
amerikai hatóságok 2019. február 28-ig kijelöljenek egy állandó
ombudsmant a jelenlegi megbízott helyére. Az állandó ombudsman
fontos mechanizmus, amely biztosítani fogja, hogy megfelelően
kezeljék az amerikai hatóságok személyes adatokhoz történő
hozzáférésével kapcsolatban felmerülő panaszokat. Amennyiben ez nem
történik meg a fenti időpontig, a bizottság intézkedéseket vesz
fontolóra az általános adatvédelmi rendelettel összhangban - tette
hozzá Jourová.
Az európai-amerikai adatvédelmi egyezmény 2016 júliusában jött
létre. Célja, hogy megvédje minden olyan uniós állampolgár alapvető
jogait, akinek a személyes adatait kereskedelmi célokból
tanúsítással rendelkező amerikai vállalatokhoz továbbították,
valamint egyértelmű jogi helyzetet teremt a transzatlanti
adattovábbításokra támaszkodó vállalkozások számára.