Bemutatják a cseh arisztokrácia szerepét az európai diplomáciában
Prága, 2018. március 23., péntek (MTI) - A cseh arisztokrácia európai diplomáciában játszott szerepét bemutatja be az a nagyszabású rendezvénysorozat, ismeretterjesztő program, amelyet az idei nyári turistaidényre készített a prágai Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ).
A jelképesen a cseh (csehszlovák) külügyminisztérium hagyományos
székhelyén, a prágai Cernín- (Czernin-) palotában csütörtökön útjára
indított rendezvénysorozatba áprilistól október végéig több mint
negyven vár, kastély és múzeum kapcsolódik bele. Számos történelmi
személyiség a magyarok körében is jól ismert, illetve sok
helyszínnek, eseménynek magyar vonatkozásai is vannak.
A prágai palota egykori tulajdonosának, névadójának, a Cernín
családnak évszázados diplomáciai, valamint közéleti tevékenységét
egyébként a dél-csehországi Jindrichuv Hradec várkastélyában
júliusban megnyíló Tökéletes diplomata elnevezésű kiállítás fogja
bemutatni. Ez a család segítette Báthori Zsigmondot, miután 1602-ben
lemondott az erdélyi fejedelmi trónról és Csehországban telepedett
le. A Cerníneknek köszönhető, hogy az erdélyi fejedelem sírja ma a
prágai Szent Vitus-székesegyházban található.
A magyar történelemből is jól ismert Metternich család
tevékenységét a nyugat-csehországi Lázne Kynzvart fürdővároska
melletti Metternich-kastélyban fogják bemutatni több tematikus
kiállítás és külön program keretében. Ebben a kastélyban van
kiállítva Mátyás király úti órája is.
A szintén nyugat-csehországi Duchcov kastélyában kosztümös
rendezvényeken több alkalommal is Casanova, a híres nőcsábász
életébe kóstolhatnak majd bele az érdeklődők.
A dél-csehországi Cervená Lhota tavi kastélyában pedig a
látogatók Johann Schönburg-Hartenstein herceg, az Osztrák-Magyar
Monarchia utolsó vatikáni nagykövetének az életével ismerkedhetnek
meg a látogatók. Ebben a kastélyban és annak festői környezetében
forgatták a múlt század nyolcvanas éveinek elején Jókai Mór A
névtelen vár című népszerű romantikus regényének televíziós
változatát.
A részletes, az egyes helyszínekre tematikusan lebontott
programmal a Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal
(http://www.propamatky.info) weboldalain ismerkedhetnek meg az
érdeklődők. A cseh arisztokráciának az európai diplomáciában
játszott szerepéről az ősszel képekkel gazdagon illusztrált könyvet
is megjelentet a hivatal.
A csehországi kastélyokat és várakat a tavalyi nyári
turistaidényben majdnem 5,5 millió látogató kereste fel, ami új
rekordnak számít.