Kelemen Hunor: Horváth Anna esetében nem az igazságosság, és nem a törvény érvényesült
Kolozsvár, 2018. március 23., szerda (MTI) - Kelemen Hunor szerint nem az igazságosság, és nem a törvény érvényesült a pénteken első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Horváth Anna esetében.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az egyik
közösségi portálon tett bejegyzésben kommentálta a kolozsvári
táblabíróság ítéletét. Úgy vélte: a volt kolozsvári alpolgármester
ügyében mondvacsinált bizonyítékokra alapozta a vádat az ügyészség,
a bíróság jogszerűtlenül járt el, többszörösen nem tartotta be az
eljárási elveket, procedúrákat.
"Az elmúlt 526 napban karaktergyilkosság történt. Jogállam az,
ahol minden bizonyíték nélkül elítélhetnek egy embert? Jogállam az,
ahol a nyilvános ítélethirdetést fél órával a betervezett időpont
előtt, zárt ajtók mögött tartják meg? Mitől félhet az
igazságszolgáltatás?" - tette fel a kérdést.
Arra utalt, hogy csütörtökön, az ítélethirdetés belejelentett
időpontjára több tucat kolozsvári értelmiségi kísérte el a
táblabíróságra Horváth Annát, de a bíró a volt alpolgármester
támogatóit látva pénteken fél kilencre halasztotta az
ítélethirdetést, majd azt fél órával korábban, a még üres
tárgyalóteremben megtartotta.
Kelemen Hunor kijelentette: függetlenül attól, hogy mit gondol
az ügyész, a bíró, Horváth Anna továbbra is a magyar közösség
vezetője. "Szavára ezután is odafigyelünk mi, kollégái és a
kolozsvári magyar emberek. Másokat felülmúló munkabírását és a
megkérdőjelezhetetlen tisztességét senki sem veheti el tőle. Bízunk
ártatlanságában, bízunk abban, hogy a legfelső bíróság más döntést
hoz!" - fogalmazott az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében
Kelemen Hunor.
Horváth Annát pénteken befolyással való üzérkedés és a pénzmosás
vádjában is bűnösnek találta a kolozsvári táblabíróság, és két év
nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen
fellebbezést lehet benyújtani. Horváth Anna az ítéletet után
kijelentette, "a szekusállam potentátjai" döntötték el, hogy
Kolozsvár magyar alpolgármestere nemzetbiztonsági kockázatot jelent,
és akaratukat a bíróságon is végigvitték.
A kommunista diktatúra politikai rendőrsége említésével arra
utalt, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016
októberében azt követően indított nyomozást ellene, hogy előtte
nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román
Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy kávéházi beszélgetésének a
hangfelvétele alapján jártak el ellene.
A bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádirat szerint az
alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi
választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy
üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy
építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Az alpolgármester az ellene 2016 októberében elrendelt
kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit,
ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ
önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.