Kihelyezték a kolozsvári buszokra a Musai-Muszáj többnyelvűséget hirdető reklámtábláit
Bukarest, 2016. december 21., szerda (MTI) - A kolozsvári tömegközlekedési vállalat több járművében kihelyezték a Musai-Muszáj akciócsoport többnyelvűséget hirdető háromdimenziós tábláit, miután ugyanez a kísérlet októberben meghiúsult - jelentették be szerdán a civil szervezet vezetői.
Bethlendi András jogász, a csoport aktivistája az MTI-nek
telefonon elmondta: összesen 21 reklámot helyeztek el három buszon,
mindegyik járművön hetet-hetet. A reklámban Kolozsvár
helységnévtáblája látható, amin egy bizonyos szögből nézve
Kolozsvárnak csak a román megnevezése látható, egy másik szögből
viszont kétnyelvűvé válik, így a román településnév alatt megjelenik
a magyar is.
A civil szervezet tájékoztatási projektje egy közösségi szavazás
nyomán nyert 4500 lejes (315 ezer forint) támogatást a kolozsvári
polgármesteri hivataltól, amely azonban októberben megakadályozta a
táblák kihelyezését.
Bethlendi elmondta: a polgármesteri hivatal az időhúzással
elérte, hogy a civil szervezet elveszítette az elnyert támogatást,
így saját forrásokból finanszírozták a reklámkampányt. Bethlendi
szerint a hivatal beláthatta, hogy súlyos szólásszabadság-korlátozó
lépés lenne részükről a tiltás. Közölte, gyűjtőakciót indítanak,
amelynek keretében 10 ezer lejt (700 ezer forint) akarnak
összegyűjteni adományokból a tájékoztatási akció kiterjesztéséért.
Az MTI kérdésére elmondta: fél órán át utaztak az egyik buszon,
amelyen a reklámok el voltak helyezve, ezek senkit nem háborítottak
fel, hiszen az elmúlt két évben már felmérések is mutatják, hogy a
kolozsvári románok többségét nem zavarja a kétnyelvűség.
A kolozsvári többnyelvű helységnévtábla ügye évek óta feszültség
forrása a helyi magyar közösség és a városvezetés között. Az Emil
Boc volt román miniszterelnök által vezetett hivatal mindeddig
elutasítóan viszonyult a magyar közösség erre vonatkozó kéréséhez. A
táblaügyben több pert is indítottak.