Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem
Debrecen, 2017. december 15. péntek (MTI) - Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen - jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora az együttműködési szerződési aláírása kapcsán tartott pénteki debreceni sajtótájékoztatón.
Szilvássy Zoltán elmondta: a következő szemesztertől az egyetem
hallgatóinak szabadon választható könnyűzenei kurzust kínálnak.
Ilyen jellegű képzés eddig még nem volt Magyarországon -
hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a hazai felsőoktatási intézmények
közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb, mintegy 6 ezer külföldi
diák, ezért a kurzust angol nyelven is meghirdették.
Bács Zoltán kancellár kiemelte: már elkezdték az
előkészületeket, hogy az intézményben elindulhasson az akkreditált
könnyűzenei képzés is. Céljuk, hogy előbb alap-, később mesterszakon
is zenei menedzsereket és hangmérnököket képezzenek - tette hozzá.
Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója
elmondta: 20 éve működik a stúdió akkreditált képzőhelyként, eddig
már több mint 1000 hallgatójuk volt. Az ügyvezető igazgató szerint
az egyetemmel kötött szerződés próbatétel is lesz a stúdió
munkatársainak, hiszen a hazai felsőoktatásban hasonló képzésre még
nem volt eddig példa.
Lakatos Péter, az egyetem zeneművészeti karának dékánja
történelmi jelentőségűnek nevezte az együttműködést, a képzés
beindításával szerinte végleg megszűnik a könnyű- és a komolyzene
között sokáig áthidalhatatlannak tűnő ellentét. Hozzátette: a
Kőbányai Zenei Stúdiónak jól bejáratott tanterve van, amelyet az
egyetemi képzésbe is be lehet illeszteni.
A kurzus mintegy 40 hallgatóval indulhat a következő
szemesztertől. Dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és
ének közül választhatnak a jelentkezők - ismertette a részleteket,
hozzáfűzve, hogy az oktatók egy részét a Kőbányai Zenei Stúdió adja
majd, időnkét pedig rockzenészeket is felkérnek, hogy tartsanak
előadást a hallgatóknak.
A diákok a képzés során ismereteket szerezhetnek a könnyűzenei
stílusokban alkalmazott hangszerek használatáról, az
énektechnikáról, a zenekari munka sajátosságairól, az élő koncertek
technikai és zenei követelményeiről és megtanulhatják, hogyan kell
stúdiófelvételt készíteni. A kurzusra január 17-ig lehet
jelentkezni.