Krisán Lászlót választották meg a BKIK elnökének

    Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) csütörtöki küldöttgyűlése Krisán Lászlót, a Szőlőhegy Vendégfogadó Kft. ügyvezetőjét - aki a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója, az MKIK alelnöke - választotta titkos szavazással elnöknek, miután a korábbi vezetés visszaadta mandátumát.
hirdetés
    Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a küldöttgyűlésen hangsúlyozta, hogy a területi kamarák aggodalommal figyelik a BKIK körül kialakult helyzetet, amely egyértelműen a szabályozásból, a működtetésből kialakult rendszerhibából adódott.

    A BKIK-ban kialakult rendszerhibára utalva az MKIK elnöke kifejtette, hogy meg kell szüntetni a kettős vezetést, nincs értelme stratégiai vezetést és elnökséget működtetni egymás mellett, továbbá át kell alakítani a költségvetést.

    Az MKIK elnöke szerint a BKIK elnöksége mellett profi intéző szervezetre, professzionális munkát végző főtitkárra van szükség.

    Parragh László elmondta, a megújulás során meg kell vizsgálni, hogy a BKIK-n belül milyen szakmai osztályokra van szükség a jövőben, ezeket ésszerű alapokra helyezve kell működtetni, a kerületi tagcsoportoknak pedig a területükön lévő vállalkozásokkal kell foglalkozniuk.

    Kitért arra, hogy a BKIK vezetésének kapcsolatot kell kialakítania a főváros, a kerületek vezetőivel, és markáns kamarai véleményt kell képviselnie a gazdaságot érintő kérdésekben.

    Parragh László arra hívta fel a figyelmet, hogy a BKIK gazdálkodásában a költségvetést centralizálni kell a korábbi alkuk során kialakult elosztás helyett, a budapesti kamara új, 2017. évi költségvetéséről pedig a májusi küldöttgyűlésnek kellene döntenie.

    Szerinte meg kellene szüntetni a tagozatok, tagcsoportok önálló pénzügyi kereteit, ezek a szervezetek konkrét programokra kaphatnának forrást a BKIK költségvetéséből.

    Hangsúlyozta: a kamarai tagdíjat, a kamarai hozzájárulást, a regisztrációs díjat azokra a vállalkozásokra kell fordítani, akik ezt befizették.

    Ha nem sikerül a BKIK rendszerét három hónapon belül átalakítani, akkor a teljes kamarai rendszerhez törvényi szinten hozzá kell nyúlni - szögezte le az MKIK elnöke.

    A küldöttgyűlés általános alelnöknek választotta Csonka Tibort, az OTP Bank mikro- és kisvállalati igazgatóság ügyvezető igazgatóját, Koji Lászlót, az IBH Zrt. elnökét, és döntött a BKIK további testületeiről.