Márki-Zay Péter: senkit nem buzdítottam erőszakra
Budapest, 2018. február 16., péntek (MTI) - Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármesterjelölt azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy senkit nem buzdított erőszakos cselekményre és minden, őt támogatni szándékozó pártot arra kért, hogy ne jöjjön az alföldi városba kampányolni.
Márki-Zay Péter közleményében úgy fogalmazott: "a Fidesz
rágalmait közvetítő helyi és országos sajtóban két újabb
képtelenség" jelent meg egyik lakossági fórumával kapcsolatban,
ezeket érzi szükségesnek cáfolni.
Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke pénteken
Hódmezővásárhelyen azt mondta: a Fidesz és a KDNP visszautasítja a
függetlenként induló Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát. Szerinte a
napokban az összellenzéki támogatású jelölt egy fórumán arról
beszélt, eljött az ideje a forradalomnak, és egy erőszakos felkelés
eseményeit vázolva úgy fogalmazott, "nem akarom mondani, hogy a
kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és
helyezésén kívül".
A polgármesterjelölt közleményében kiemelte: nem híve semmilyen
erőszakos cselekménynek, ilyenre nem buzdított soha senkit, az
ilyenektől "kimondottan félti" a mai politikai vezetést és az ország
egészét. Jelezte: minden kijelentését élőben közvetítették és
felvételről visszahallgatható, ezeket bárki percek alatt
ellenőrizheti.
Kitért arra is: független jelöltként már indulásakor arra kérte
az őt támogatni szándékozó országos politikai szerveződéseket, hogy
ne jöjjenek Hódmezővásárhelyre kampányolni. Hozzátette: ezt be is
tartották - egyedül a kormány miniszterei "vetették be" magukat a
kampányba.
Bálint Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján azt is mondta:
Márki-Zay Péter azt is bejelentette, hogy Gulyás Mártonékat
Hódmezővásárhelyre hívja. Gulyás Márton saját magát utcai harcosnak
nevezi, számos budapesti akciója ért véget zavargásokkal és rendőri
beavatkozással - tette hozzá a KDNP-s politikus. Erre Márki-Zay
Péter úgy reagált: péntek reggel - életében először - beszélt Gulyás
Márton aktivistával telefonon, és megtudta, hogy értesülésével
szemben soha nem tervezte, hogy a választásra az alföldi városba jön.