OGY - Krónika 3. rész (napirend előtt: Orbán Viktor viszonválasza)
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - Magyarország komoly kérdések, nehéz ügyek előtt áll, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben a frakció felszólalásaira válaszolva.
Orbán: összefogásra, egységre és erőre volna szükség
Orbán Viktor viszonválaszát azzal kezdte, "úgy látom, hogy a
nyár során elszaporodtak a miniszterelnök-jelöltek", akik azzal a
problémával küzdenek, hogy az emberek nem veszik őket komolyan, sőt
lassan már láthatósági problémákkal is szembe kell nézniük. A
kormányfő szerint ezzel magyarázható az, hogy az ellenzéki
politikusok durvák és személyeskedőek voltak az ülésteremben.
A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmüket, hogy a magyar
emberek jól tudják, személyes hatalmi vágyakból és ambíciókból nem
lehet országot építeni.
A Jobbik elnökének "tirádáira" válaszolva Orbán Viktor azt
mondta, "a kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy
szemöldökcsipesz".
A szocialistákhoz azzal fordult, nem lehet egészségügyben,
oktatásban vagy a nyugdíjasoknak "hetet-havat" megígérni, és amikor
kormányoznak, az ellenkezőjét cselekedni.
Hozzátette: az emberek emlékeznek arra, hogy a szocialisták
elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, a kórházi ápolóktól, a
nyugdíjasoktól.
Orbán Viktor az LMP-nek válaszolva elmondta, mindent megtesznek
azért, hogy komoly tudják a pártot venni. Ez komoly erőfeszítést
igényel - jegyezte meg.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Meszerics Tamás, az
LMP európai parlamenti képviselője azt nyilatkozta: az LMP nem tudja
máshogy elképzelni a válság megoldását, mint a kötelező
kvótarendszer bevezetésével. Hogy hihetnének önöknek az emberek? -
tette fel a kérdést.
Orbán Viktor rámutatott, az elvesztett kvótaper a kötelező
bevándorlási kvótáról szólt. Arról a kérdésről szólt - folytatta -,
hogy jogszerűen alkotta-e meg a kötelező betelepítési kvótát az
Európai Unió néhány szervezete.
Fel se merült, hogy nincs ilyen kvóta, csak az a kérdés, hogy
jogszerűen alkották-e meg a jogszabályt - hangsúlyozta.
Elmondta, ezt a pert elvesztette Magyarország, mert a bíróság
jogszerűnek találta a jogalkotási folyamatot.
A miniszterelnök szerint ehhez képest ő ezt a kérdést,
Magyarország legnagyobb, Közép-Európa legsúlyosabb és Európa
történelmi kihívásának tartja.
Hogy is vehetnék komolyan az ellenzéki pártokat a választók,
amikor Kunhalmi Ágnes (MSZP) és Horváth Csaba (MSZP) is
álproblémának nevezte a bevándorlást - kérdezte. Botka László, a
szocialisták miniszterelnök-jelöltje arról beszélt Szeged lakosságát
egyáltalán nem zavarták a menekültek, majd később azt mondta, azon
lesznek, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen - idézte
a kormányfő.
Miért gondolják, hogy önökre fognak szavazni a magyar
választópolgárok azért, hogy minél hamarabb lebontsák a kerítést? -
tudakolta. A szintén szocialista Tóth Bertalannak címezve szavait
emlékeztetett, hogy a frakcióvezető korábban azt mondta, kötelező
betelepítési kvóta nincs és nem is lesz. Akkor most miről döntött a
bíróság? - kérdezte.
Orbán Viktor rögzítette: Magyarország komoly kérdések előtt áll,
nehéz ügyekkel kell megküzdenie, összefogásra, egységre és erőre
volna szüksége.
Azt kérte az ellenzéki pártoktól: ne az legyen a legfontosabb
számukra a következő hónapokban, hogy a pénzért és hatalomért
bármire képesek. Próbálják megszolgálni a magyar választópolgárokat!
Higgyék el sokat dolgoztak az elmúlt években és megérdemlik - zárta
felszólalását.
Napirend előtt
KDNP: az ellenzék a migráció pártján áll
Hollik István (KDNP) felszólalásában azt mondta, hogy az
ellenzékre nem lehet számítani az ország megvédésében, mert "nemcsak
Brüsszel, de a bevándorláspárti ellenzék is kész a migránsok
betelepítésére". Az ellenzék a kvótaítélet során sem áll
Magyarország mellé, mert erre az ügyre sem nemzeti, hanem
pártpolitikai kérdésként tekintenek - jelentette ki.
Az elmúlt másfél évben két EP-jelentés született a migráció
felgyorsításáról, a magyar baloldali EP-képviselők pedig
megszavazták azokat - hangsúlyozta. A Soros György által leírt terv
mellett ott állnak az EU vezetői valamint a bevándorláspárti
ellenzék is - fogalmazott.
A Fidesz-KDNP viszont azt kéri a kormánytól, hogy érkezzen
nyomás bárhonnan, annak álljanak ellen - mondta végül.
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszként közölte, hogy
Európában nem integráció, hanem invázió zajlik. Az ellenzék úgy fél
a nemzeti konzultációtól, mint az ördög a tömjénfüsttől, a
Fidesz-KDNP-nek viszont sikerült megállítania az Európa erre a
részére eső migrációs folyamatot - hangsúlyozta.