Szakértő: komoly sikereket értek el az alapellátási praxisközösségek

    Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) - Az egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram elmúlt négy évében komoly sikereket értek el az abban dolgozó szakemberek, ezért érdemes ezen az úton tovább haladni - mondta a program szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
hirdetés
    Papp Magor elmondta, az ország hátrányos helyzetű térségeiben létrejött négy praxisközösség keretében dolgozó szakemberek az ott élő negyvenezer lakos 80 százalékánál végeztek egészségfelmérést, ami nemzetközi összehasonlításban is kimagasló.

    Megerősítette, hogy a kormány ez évre is biztosítja a szükséges forrásokat a folytatáshoz, valamint harminc újabb praxisközösség létrejöttéről is határozott, amelyek ősszel és jövő év elején elkezdhetik működésüket.

    Papp Magor úgy vélte, a praxisközösségek - ahol a háziorvoson és védőnőn kívül gyógytornász, pszichológus, dietetikus és népegészségügyi koordinátor is tevékenykedik - megoldást jelenthetnek a betöltetlen háziorvosi helyekre is.

    Hozzátette, 35 milliárd forint plusz forrással országossá lehetne bővíteni a praxisközösségi munkát.