Szovjetunióba hurcoltak emlékéve - Több filmet is készítettek a témában
Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A hétvégén befejeződött a Gulág-emlékév, de vannak még folyamatban lévő programok, több film is jelenik még meg a témában - mondta Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba
hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé
nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig
meghosszabbította.
Kovács Emőke elmondta: ennek a témának hetven év után még
"emlékezetpolitikája sem volt", így az emlékév első éve is az
alapozásról szólt. Megkerestek túlélőket, hozzátartozókat, akik
közül sokan most először tudtak beszélni a történtekről. A
túlélőkkel készült dokumentumfilmek már készen vannak - tette hozzá.
Emellett készült még egy tévéjáték Sátán fattya címmel és egy
nagyjátékfilm, az Örök tél címmel, amelynek a bemutatója 2018.
február 25-én lesz - ismertette Kovács Emőke.
A Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője kiemelte, hogy az
emlékév keretében Magyarországon és a határon túl is számos
rendezvényt, kiállítást, megemlékezést, szakmai konferenciát
tartottak és számos emlékművet állították. Legutóbb vasárnap délután
a Ferencvárosban avatták fel a málenkij robot Kárpát-medencei
áldozatainak emléket állító emlékhelyet - idézte fel.