Terrorizmus - Nemzetközi jogász: támogató szerepe lehetne az új ENSZ-hivatalnak
Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) - Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint kiegészítő, támogató szerepe lehetne az António Guterres ENSZ-főtitkár által javasolt terrorizmusellenes hivatalnak.
A nemzetközi jogász felidézte: az ENSZ eddig is foglalkozott a
terrorizmus elleni küzdelemmel, több nemzetközi szerződés született,
amelyek a különböző területeken (például a légiközlekedésben)
segítik a tagállamokat. Ugyanakkor, bár India 1996-ban javasolta,
hogy készüljön egy átfogó terrorizmus elleni egyezmény, a
tagállamoknak mostanáig sem sikerült megállapodniuk még a
szövegezésben sem, még a terrorizmus fogalmában sem tudnak
megállapodni - jegyezte meg.
Az elmúlt években viszont a nemzetközi terrorizmus jelentősen
megváltozott, a közösségi médiát (és általában a médiát)
hatékonyabban használják a terrorszervezetek, egyre inkább határokon
átívelő a terrorizmus, államterületeket is meghódít - fejtette ki a
szakértő, hozzátéve: ezért próbálnak meg új utakat, megoldásokat
találni az ENSZ tagállamai.
Tóth Norbert kiemelte: az új hivatal a tagállamok szuverenitását
egyáltalán nem érintené, kizárólag "jószolgálati, baráti" segítséget
nyújtana a tagállamoknak a terrorizmus elleni küzdelmükben, például
tudományos kutatással, technikai segítségnyújtással. Mindemellett a
szakértő kitért arra is, hogy jelenleg az ENSZ éves szinten kevés
pénzt áldoz a terrorizmus elleni küzdelemre. Így Tóth Norbert
szerint az ENSZ főtitkára vélhetően azt is szeretné, ha a tagállamok
hajlandóak lennének több pénzt áldozni erre a célra.
António Guterres ENSZ-főtitkár a szervezet múlt szerdai
közgyűlése előtt tett javaslatot egy terrorizmusellenes ENSZ-hivatal
felállítására. Az új hivatalt, akárcsak az ENSZ békefenntartó,
segélyezési és fejlesztési tevékenységét, az egyik
főtitkár-helyettes felügyelné. A hivatal feladata az lenne, hogy
előmozdítsa az ENSZ terrorizmusellenes stratégiáját, együttműködjön
a világszervezet főtitkárságával és segítse a világ országait
terrorizmusellenes képességeik fejlesztésében.