Jobbik: meg kell akadályozni a párkányi gumiégető létrehozását
Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A Jobbik tiltakozik a szlovákiai Párkányban tervezett gumiégető ellen és a magyar kormány fellépését várja.
Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői
budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a határ menti
településen évi 20 ezer tonna kapacitású gumi- és műanyagégető művet
szeretnének létrehozni, ami az uralkodó szélirány miatt Magyarország
levegőjét szennyezné.
Jelezte, hogy a beruházást - az esztergomiak mellett - a
párkányiak sem szeretnék, néhány nap alatt a 11 ezres lakosú
városban több mint 7 ezren írták alá a tiltakozó íveket.
A jobbikos politikus azt várja a kormánytól, hogy kapcsolódjon
be a nemzetközi engedélyezési eljárásba, a környezetvédelemért
felelős miniszter pedig vegye fel a kapcsolatot szlovák
minisztertársával.
Nunkovics Tibor, a párt esztergomi választókerületi elnöke arról
számolt be, hogy pártok és a civilek egységes véleményen vannak az
ügyben, s a Duna mindkét oldalán aláírásgyűjtés indult. Hozzátette,
hogy Dorogon már van egy veszélyes hulladékégető üzem, a levegő
minősége jelentősen romlana, ha egy másik is létesülne a térségben.