Felvételi - Több középiskolai hely van, mint jelentkező
Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) - Több középiskolai hely van - különösen a négyosztályos iskolákban -, mint ahány jelentkező - emelte ki az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója.
Kaposi József ezért nyugalomra intette a középiskolákba
jelentkező diákokat és szüleiket, de hozzátette, hogy a
legnépszerűbb helyekre valóban nehéz bekerülni.
Az intézet főigazgatója kitért arra is, hogy a gyerek 14 éves
korában döntően még a szülő segíti, illetve dönti el a választást. A
szakember ugyanakkor kiemelte: a legfontosabb a tanulás
megszerettetése, ez a feltétele az élethosszig tartó tanulásnak.
"Mindegy, hogy mit tanul a gyerek, a lényeg hogy szeresse" -
hangsúlyozta Kaposi József, hozzátéve: akkor lehet igazán eredményes
és hasznos a középiskolai tanulás, ha az nem unalmas és nem okoz
szorongást a gyermekben.
A középfokú felvételin a 8. osztályt befejezők közül a
gimnázium, a szakgimnázium, a szakközépiskola, a szakiskola és a
készségfejlesztő iskola 9. évfolyamára jelentkezők, valamint a 8
vagy 6 évfolyamos gimnáziumi osztályokba jelentkezők vesznek részt,
beleértve az előkészítő osztályokra pályázókat is.