Meghalt Berek Katalin, a nemzet színésze
Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) - Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Berek Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze - tudatta a család hétfőn az MTI-vel.
1930. október 7-én született szegény makói családban, a város
árvaházában nőtt fel. Nyolcévesen a szegedi színházban játszott
gyermekszínészként, és tizenöt évesen már tudta, hogy színésznő
lesz. A Színiakadémián Gellért Endre osztályában Hacser Józsa,
Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre, Váradi Hédi volt az
osztálytársa. Diplomáját kézhez véve 1952-ben a Nemzeti Színházhoz
szerződött, az ország első társulatának tizennyolc évig volt a
tagja. Az állandó megújulásra törekvő színésznő 1970-ben egyik
alapítója volt a legendás 25. Színháznak, ahol kollégáinak többsége
a főiskoláról frissen kikerült fiatal színész vagy amatőr volt. Még
a nevet is ő találta ki, ez volt ugyanis a huszonötödik színház
Magyarországon.
Nagy lelkesedéssel vett részt a színház formai megújulásokat
kereső művészi programjában, a hazai alternatív színjátszás egyik
megteremtője lett. Izzó hangulatú, szinte lázas előadások részese
volt, s mivel jelmezre sem volt pénzük, az előadásokon sokszor
mezítláb játszottak. Itt élhette ki először rendezési vágyát is, a
többi közt színpadra állította Don Quijote Gyurkó László-féle
történetét. Négy év múlva, 1974-ben, amikor az amatőrök helyét
szakmabeliek foglalták el, visszaszerződött a Nemzetibe. Két évig -
Marton Endre igazgatása alatt - jól érezte magát, sokat játszott,
utána viszont úgy érezte, mellőzik. 1985-ben Győrbe ment, ahol
elhalmozták szerepekkel, minden műfajban kipróbálhatta magát. Még a
Csárdáskirálynő című Kálmán Imre-operett Cecíliáját is eljátszhatta,
Madách Tragédiájában nő létére ő volt Lucifer. 1991-ben a kecskeméti
Katona József Színház tagja lett, ahol megkapta Orbánné parádés
szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.
Sokat dolgozott, nem kímélte magát, még akkor sem, amikor egy
szívroham képében megérkezett az első figyelmeztető jel. 1993-ban
nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása főszerepére készült,
amikor agyvérzést kapott. Nagyon súlyos állapotban került kórházba,
jobb oldala teljesen lebénult, beszélni nem tudott, egy ideig nem is
látott. Az orvosok nem sok jóval biztatták, azt mondták, hogy többé
nem fog tudni járni, beszélni, de ő emberfeletti erőfeszítéssel
mindkettőt megtanulta újra. Előbb csak magában szavalt verseket,
majd hangosan olvasott, járni úgy tanult, hogy ötödik emeleti
lakásából lifttel lement a földszintre, hogy gyalog
visszalépcsőzzön. Fokozatosan a színpadra is visszatért: betegsége
után egy évvel egy szöveg nélküli szerepben, az esztergomi
várszínház A szentek kútja című előadásában néma koldusasszonyként
lépett színpadra, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott tizenöt
mondatos szerepet az Új Színházban.
Legendásan szép orgánuma a pódiumon is kiválóan érvényesült,
gyakran mondott verseket, legtöbbször József Attila, Nagy László és
Weöres Sándor műveit. A "színészkirály" Latinovits Zoltán letérdelt
és kezet csókolt neki, miután hallotta előadásában Nagy László
Menyegző című költeményét. A színésznőnek irodalmi lemezei is
megjelentek, a Sebő együttessel Játszani is engedd címmel közös
zenei albumot adott ki, zenés-verses műsorukkal együtt járták az
országot. Több mint hetven évig volt színpadon, főbb szerepei: Adela
(Lorca: Bernarda Alba háza), Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy),
Elektra (Gyurkó László: Szerelmem, Elektra). 2002-ben ő is szerepelt
az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Madách Imre Az ember
tragédiájában a Föld szellemét alakította. Ezt követően a Thália
Színházban A nénikém és én című kétszemélyes színműben, majd
Földessy Margit hívására A lovakat lelövik, ugye?... című darabban
vállalt szerepet.
Több filmben is játszott (Kis Katalin házassága, 1950; Égi
madár, 1957; Próféta voltál, szívem, 1968; Örökbefogadás, 1975). Az
István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő
anyját, Saroltot alakította. Egyik utolsó filmes munkája a Sacra
Corona című történelmi dráma volt 2001-ben.
Berek Kati művészete elismeréseként két alkalommal is megkapta a
Jászai Mari-díjat (1957, 1963). 1973-ban a szép magyar beszédért
odaítélt Kazinczy-díjjal tüntették ki. 1970-ben érdemes művész,
1988-ban kiváló művész, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze
kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike lett. 2007-ben a
Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja, a következő évben Budapest
díszpolgára lett. Tájkép magammal címmel 2004-ben életrajzi kötete
jelent meg.