Szijjártó Péter: Magyarország támogatja, hogy a NATO csatlakozzon az Iszlám Állam elleni koalícióhoz
Brüsszel, 2017. március 31., péntek (MTI) - Magyarország támogatja azt az amerikai javaslatot, hogy a NATO formálisan is csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalícióhoz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a NATO-tagországok brüsszeli miniszteri tanácskozásának szünetében magyar újságíróknak.
Szijjártó Péter elmondta, az amerikaiak világossá tették két
elvárásukat a NATO-val szemben. Az egyik az, hogy a katonai
szövetség vállaljon nagyobb szerepet a terrorizmusellenes
küzdelemben, valamint azt, hogy a szövetségesek a korábbi
megállapodásoknak megfelelően tegyenek eleget a védelmi költségekre
vonatkozóan vállalt kötelezettségeiknek.
Magyarország egyetért az amerikai célkitűzésekkel, és úgy látja,
hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet teljes felszámolása
megoldás lehet arra, hogy a migrációs válság megoldódjon, valamint
arra, hogy elejét lehessen venni a közel-keleti térség keresztény
közösségei eltűnésének - mondta Szijjártó Péter.
Beszámolt arról is, a kormány azt javasolja az Országgyűlésnek,
hogy Magyarország két évvel hosszabbítsa meg az év végén lejáró, az
Iszlám Állam ellen létrejött koalícióban való részvételét. Emellett
azt, hogy 150-ről 200 főre emelje a koalíció munkájában részvevő
magyar katonák számát, továbbá bővíteni kívánja az eddigi
tevékenységek körét.
Kijelentette, a magyar kormány egyetért azzal az amerikai
elvárással is, hogy a katonai szövetség európai lábát a védelmi
kiadások növelésével meg kell erősíteni. Aláhúzta, Magyarország meg
fog felelni a megállapodásnak, és 2024-ig el fogja érni a védelmi
ráfordítások kétszázalékos szintjét.
A miniszter elmondta, a NATO-tagországok egyetértenek abban,
hogy fontos azon országok támogatása, amelyek közvetlen
fenyegetettségben vannak az Iszlám Állammal szemben. Magyarország
részt vesz abban az erőfeszítésben, amely arra irányul, hogy
megerősítse ezeknek az országoknak védelmi képességét. Tavaly
novemberben az iraki katonák, márciusban a jordániai biztonsági
erők, az egyiptomi hadsereg tagjainak pedig idén nyár folyamán
biztosít képzéseket Magyarország - mondta a miniszter.
Szijjártó Péter hozzátette, Magyarország fontosnak tartja a
Nyugat-Balkán euroatlanti integrációjának felgyorsítását, és azt is,
hogy a stabilitás érdekében a NATO fenntartsa jelenlétét a térségben.
Magyarország ezért úgy döntött, hogy megnöveli koszovói katonai
részvételét 24 fővel, ami azt jelenti, hogy a jövőben Magyarország
adja a negyedik legnagyobb kontingenst a a balkáni országban -
közölte a külgazdasági és külügyminiszter.