Újjáépítik a moszuli al-Nuri nagymecsetet
London, 2018. április 24., kedd (MTI) - Újjáépítik a moszuli al-Nuri nagymecsetet és a hozzá tartozó minaretet, amelyet az Iszlám Állam 2017-ben robbantott fel a város ostromakor.
Moszul, az egykori bibliai Ninive az ókorban az Asszír Birodalom
fővárosa volt, ma Irak északi részén áll.
A 12. században épült al-Nuri nagymecsetből kiáltotta ki az
Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet a "kalifátusát". Három évvel
később pedig dzsihádista harcosai felrobbantották, mielőtt az iraki
erők visszafoglalták volna a várost.
A Moszulért folyó küzdelem csaknem kilenc hónapig tartott, a
város jelentős része elpusztult, több ezren haltak meg a polgári
lakosok közül, és több mint 900 ezren menekültek el.
A BBC News szerint az Egyesült Arab Emírségek 50 millió dollárt
(13 milliárd forintot) adományozott a híres történelmi mecset
újjáépítésére. Az ENSZ kulturális szervezete pedig közölte, hogy egy
ötéves vállalkozás keretében hűen állítják helyre és építik újjá a
felrobbantott mecsetet és minaretjét.
Az UNESCO igazgatója hangsúlyozta: a nemzetközi szervezet, az
Egyesült Arab Emírségek és az iraki kormány együttműködése mindeddig
példátlan összefogás egy iraki kulturális örökségi helyszín
újjáépítésére.
Az első évben az al-Nuri nagymecset környékének megtisztítása és
a dokumentálás zajlik majd, és közben megtervezik a rekonstrukciót.
A következő négy év a restaurálással és újjáépítéssel telik.
A projekt részeként Moszul történelmi kertjeit és közterületeit
is helyreállítják, továbbá egy emlékhely és múzeum is épül majd.
Az Egyesült Arab Emírségek kulturális minisztere hangsúlyozta:
az ötéves projekt nemcsak a mecset újjáépítéséről szól, hanem arról
is, hogy reményt adjanak a fiatal irakiaknak.