Visszaesett Emmanuel Macron népszerűsége
Párizs, 2018. február 18., vasárnap (MTI) - Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.
Az 1953 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével február 9.
és 17. között készült reprezentatív felmérés szerint a franciák 55
százaléka elégedetlen a kormány politikájával.
Az államfő tetszési mutatója - amely decemberben és januárban is
még az 50 százalék felett állt - elsősorban az 50 és 64 év közötti
korosztályban esett vissza, mintegy tíz százalékkal, feltehetően a
nyugdíjra rakodó járulékok január 1-i megemelése miatt.
A tavaly májusi megválasztását követően 66 százalékos tetszési
mutatóval rendelkező Macron népszerűsége a nyár végére húsz
százalékot esett vissza, azóta viszont fokozatosan nőtt az év
végéig.
Frédéric Dabi, a felmérést végző Ifop igazgatója szerint a
megtorpanás egyértelmű a kormányzat számára, ugyanis Édouard
Philippe kormányfő tetszési mutatója is visszaesett a múlt havi
49-ről 46 százalékra.
Az elemző szerint az államfő megítélésében a vásárlóerő egyre
nagyobb szerepet játszik. A társadalomban érezhető a csalódás
amiatt, hogy a franciák többsége egyelőre nem érzi a vásárlóerő
javulását, amelyet pedig folyamatosan ígér a kormány. Az ország
tényleges átalakulásának reményét illetően is megjelentek az első
bírálatok a közvélemény-kutató szerint.
Frédéric Dabi ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy
Macron még mindig sokkal népszerűbb, mint az elődei voltak
ugyanebben az időszakban. A megválasztását követő februárban Nicolas
Sarkozy volt jobboldali elnök tetszési mutatója 38, Francois
Hollande előző baloldali államfőé pedig 37 százalékon állt.